A Hit Gyülekezete is rákapcsolt a népszavazós kampányra
A közrádión beszélt Németh Sándor a szuverenitásról és a kereszténységről.
A közrádión beszélt Németh Sándor a szuverenitásról és a kereszténységről.
Az idei esztendő első felében kétszer annyi ember jutott erre a sorsra, mint tavaly egész évben.
A miniszter szerint ha hárommillió a nem szavazatok száma, az ugyanúgy kötelező.
A közrádión beszélt Németh Sándor a szuverenitásról és a kereszténységről.
Az idei esztendő első felében kétszer annyi ember jutott erre a sorsra, mint tavaly egész évben.
A miniszter szerint ha hárommillió a nem szavazatok száma, az ugyanúgy kötelező.
Mint mondta, ezeknek az embereknek „van egy állásuk, és azért kapják a fizetésüket”.
A merénylet után nekiment az egyik szórakozóhely kidobójának. Közben a koronatanú is meglett.
„Egyszer a magyarok javára fogják írni a történelemkönyvekben.”
Az OPNI volt helyszíne a Parlament után az ország legnagyobb műemléke, főépülete életveszélyessé vált.
A törvénysértő plakátokon nem látszik, hogy ki a hirdetések megrendelője.
Hazánkban „intézményesített idegengyűlölet” folyik – az Európa Tanács emberi jogi biztosa nem finomkodik.
Vaddal ütközni elég veszélyes, az utána következő kártérítési hercehurca pedig kicsit sem egyszerű.
Nagy többségben lesznek a "nem" szavazatok, de a jogosultaknak kevesebb mint a fele megy el szavazni.
A PM ennek ellenére megtartja vasárnapi rendezvényét, az MSZP inkább lemondja a sajátját.
A beszámolók szerint folyamatosan, munkaidőben mennek a telefonálgatások.
Egyre fiatalabbak gondolják úgy: az egyetlen megoldás, ha véget vetnek az életüknek.
Mindössze néhány tíz négyzetméteren keletkezett kár.
Visszautasítja a TASZ, hogy törvénysértésre buzdítanának.
A 274 ezerből kevesebb mint 74 ezren voksoltak.
Vizsgálják, hogy volt-e társa a robbantónak. Eközben előkerült a szemtanú, akit a támadással kapcsolatban kerestek.
Egy alaptörvény-módosítás Répássy Róbert szerint sem befolyásolja Brüsszelt.
Orbán Viktor felelősségét firtatják abban, hogy az unió nem tud választ adni a migrációs krízisre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Eddig megbízott vezető volt Krivonozsko.
Kocsis Máté elárulta, kiket várnak az igazi digitális polgári körbe.
A Hatvany Lajos Múzeum új kiállítása három női alkotó örökségét mutatja be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.