Farkas nyomaira bukkanhattak a Börzsönyben
Az állat a Bükkből vagy Szlovákia területéről érkezhetett.
Az állat a Bükkből vagy Szlovákia területéről érkezhetett.
A Hír TV információi szerint jelentős összeget követel majd vissza az Európai Bizottság.
Szemléletváltást is sürgetett az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje.
Az állat a Bükkből vagy Szlovákia területéről érkezhetett.
A Hír TV információi szerint jelentős összeget követel majd vissza az Európai Bizottság.
Szemléletváltást is sürgetett az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje.
Ekkor kezdte kiépíteni a maffiaállamot – jelentette ki.
Ami törökül Allah, az angolul God, németül Gott, franciául Dieu.
Osztie Zoltán azt mondta, nem nézték meg, mivel esik egybe a dátum.
A miniszterelnök tanácsadója egyszerre beszél a menekültek befogadásáról, illetve segítőik kitiltásáról a köztévében.
A politikus a menekültekről szólva kihangsúlyozta, hogy ellátásukat brüsszeli forrásból finanszírozzák.
A feladatsorokat a tananyag alapján állítják össze. Vetélkedőket is rendeznének.
Orbán Viktor nem ment el, a Fidesz kivonult, Molnár Zsolt pedig Soros Györgyhöz fordult.
Orbán Viktor nem akarta elhinni, mégis bizonyítható, hogy apja cége alvállalkozóként csaknem 300 milliót keresett egy állami beruházáson.
Egy ember meghalt, ketten megsérültek a Győr mellett történt ütközéssorozatban: az áldozat kiesett autójából, és egy másik kocsi gázolta el.
A kormánypárti képviselőknek utasításra kellett kedvenc magyar költőjüktől vagy festőjüktől posztolni.
A tizennyolcból nyolc városrésznek van ellenzéki egyéni képviselője, vagyis nyolc politikus tudta legutóbb legyőzni a Fidesz–KDNP jelöltjeit.
Kartonlapokon fognak aludni az Együtt politikusai, hogy felhívják a figyelmet a lakhatási problémákra.
1948. január 24-én született a volt miniszterelnök.
A Szombat főszerkesztője szerint az ügy valószínűleg nemzetközi hullámokat is kavar majd és árt az ország hírének.
A helyi önkormányzat, a MÁV, de a kormány is enged a tömeges állampolgári követeléseknek – levelek százait nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Úgy véli, a miniszterelnök külföldre menekül a számára kínos kérdések megválaszolása elől.
Orbán és kormánya a nemzetközi szervezett bűnözés aktív részévé vált – szögezi le Demeter Márta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
„Négy évig Carlo Ancelotti volt a vezetőedző, és még azok az automatizmusok működnek nálunk, amiket ő megkövetelt.”
Méltányosági alapon jár a kompenzáció.
Még tart a hangolás, de várhatóan még az idén megismerhetjük majd a 280 lóerős Opel Mokka GSE-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.