Elhunyt a kétszeres olimpiai bajnok hokis
A sportembert 69 éves korában érte a halál.
A sportembert 69 éves korában érte a halál.
A döntést maga a 28 esztendős skót sportoló jelentette be.
Emellett több kupát és trófeát is eladott gyűjteményéből Olga Korbut.
A sportembert 69 éves korában érte a halál.
A döntést maga a 28 esztendős skót sportoló jelentette be.
Emellett több kupát és trófeát is eladott gyűjteményéből Olga Korbut.
Perben áll a triatlonszövetséggel a korábbi kiválóság, Kropkó Péter, aki hiába vár a megítélt támogatásokra.
A világ idei legjobbjánál is messzebbre lökte a súlyt Rio bronzérmese, amikor meglátogattuk edzésén.
Az első tesztelés csütörtökig tart, a szezonrajt előtt még egyszer lesz lehetősége a csapatoknak gyakorolni.
Jól halad a Telekom Veszprém izlandi kézilabdázójának felépülése.
Bár még egy hónap hátravan az idénykezdetig, érdemes már most megismerkedni az újításokkal.
Még el sem indult az elnökségért, de már fúrják az egykori vb-győztest. Nem tartja Kokóék emberének magát.
Újabb két pozíciót javított Fucsovics Márton.
Szalay-Berzeviczy szerint nincs igaza Orbán Viktornak abban, hogy az olimpia vesztes ügy lett.
2 óra 17 perc alatt verte cseh párospartnerét a budapesti Hungarian Ladies Open egyesének döntőjében.
29-23-ra verték meg francia ellenfelüket.
Világszerte „megirigyelhetik” majd a tavalyelőtt csökkentett tartalmú új Puskást. 190 milliárd forint nagyon sok pénz.
A magyar sportnak kell egy pályakerékpáros csarnok, ez nem lehet kérdés – mondta Mizsér Attila.
Az érintettek függetlenként indulhatnak.
Már a sorsoláson érvényesült a „hazai pálya előnye”, nem kerültünk egy csoportba egy délszláv válogatottal sem.
Talmácsi Group néven céget alapított, több márka nagykövete lett világbajnok versenyzőnk.
Berki Krisztián nyerte a lólengést a tornászok Melbourne-ben zajló világkupaversenyén.
A jövő heti, mexikói tenisztornán tér vissza a pályára Novák Djokovic.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
A legabszurdabb légiósszabályt hozták meg Koreában. Millimétereken is múlhat egy boldog karrier.
A megfiatalított, az Európa Kupában hatodik helyen végzett csapatban a vezéreket keresi Märcz Tamás.
Cimpian Olivia nem kapott negatív megjegyzést, ám úgy sejti, a románoknak nem könnyű elfogadni az országváltását.
Muguruza edzői segítséget kért a monterreyi döntőben, majd nem épp kedves szavakkal illette Babost.
Egyelőre nem tudni, hogy a Véranda’s Willems-Crelan csapat bringása miként bukott.
Szettet tudott nyerni a monterreyi döntőben Muguruza ellen, a mérkőzés viszont a spanyolé lett.
Az NDK utolsó szövetségi kapitánya a Bundesligában is beleköpött a nagyok levesébe.
A válasz röviden összefoglalva: Fidesz!
Marija Zaharova azt nyilatkozta, hogy az ukránok nyugati segítséggel tervezik a provokációjukat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.