Hansi Flick reagált Messi véleményére, amit az El Clásico után írt
Az Inter Miami játékosa nem szószátyár a közösségi médiában, most sem volt az.
Az Inter Miami játékosa nem szószátyár a közösségi médiában, most sem volt az.
Simone Inzaghi a gólzáporos meccs előtt még nosztalgiázott, utána túl csalódott volt hozzá.
A Palmeiras és a Cruzeiro ultráinak összecsapásán vasrudak is előkerültek.
Az Inter Miami játékosa nem szószátyár a közösségi médiában, most sem volt az.
Simone Inzaghi a gólzáporos meccs előtt még nosztalgiázott, utána túl csalódott volt hozzá.
A Palmeiras és a Cruzeiro ultráinak összecsapásán vasrudak is előkerültek.
A legutóbbi magyar válogatott keretből még egy játékos talált kapuba a múlt héten, de ő a sajátjába.
Míg Liverpoolban örülnek az egy pontnak, addig az Arsenalnál csalódottak az elveszített kettő miatt.
A Ferrari zsinórban másodszor győzött, a Formula–1-es Mexikói Nagydíjat Carlos Sainz nyerte meg.
A Loki kispadjára nem először beugró Dombi Tibor nem tudja, hogy eljött-e már a mélypont a szezonban, de azon lesz, hogy valahogy megállítsa a Debreceni VSC együttesét a lejtőn.
A zöld-fehérek rangadóján végül maradt az 1-1-es végeredmény, ami a Fradinak újra a bajnoki tabella első helyét jelentette, míg a győriek veretlenségi sorozata is tovább folytatódott.
A címvédő Manchester City zárja az élen a 9. fordulót az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban.
Az előző kiírásban ezüstérmes Arsenal feni a fogát a Premier League-ben listavezető Vörösökre.
A Zalaegerszeg zsinórban negyedik mérkőzését sem tudta megnyerni a labdarúgó NB I-ben.
A hétszeres világbajnoknak a Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzésén nem jött ki a lépés.
Sok volt a zsinórban elszenvedett öt vereség a labdarúgó NB I-ben.
A Barcelona történelmet író tehetsége az ősi rivális kiütése után még be is szólt a királyi gárdának.
Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Formula–1 mexikói időmérőjén, de csapata magára hagyta őt.
A Real Madrid súlyos vereséget szenvedett a Barcelona ellen, és máris megvannak a felelősök.
Közösségi oldalán reagált a Philadelphia Union gólrekordere a 25 éves társa tragikus elvesztésére.
Gavi és a Real Madrid brazil támadója nem váltak el barátságosan a rangadó után.
A katalánok 4-0-ra kiütötték a Real Madridot idegenben, és nem viselkedtek úriemberekként.
December 21-én Rijádban ismételten összecsap egymással a jelenkor két legjobb nehézsúlyú bokszolója, Olekszandr Uszik és a brit Tyson Fury.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Heten harcoltak a szombati San Sebastián-i klasszikus megnyeréséért az utolsó kilométereken.
Gulácsi Péter csapatkapitány is volt, de a felkészülési mérkőzés végén ő is lesütötte a fejét.
Az első négy helyezettet 53 ezred választotta el a Hungaroringen, de Verstappen és Hamilton sem volt közöttük. A McLaren pedig lemaradt a pole-ról.
A szegediek összefuthattak a ferencvárosi barátjukkal is.
A Ferrari két versenyzője csak megközelíteni tudta a világbajnoki éllovasokat.
Szingapúrban újabb rivális használta ki olimpiai bajnokunk távollétét, óriási időt úszott a francia.
A 23 éves védő combsérülést szenvedett a Schalke elleni szezonnyitón.
Vlagyimir Putyin ragaszkodik a feltételeihez.
Az Európa-bajnokságot kihagyó Gulyás Michelle visszatérésének időpontjáról az edzőjét kérdezték.
Az M3-ason öt kilométeres torlódás alakult ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.