Nem kezdhetjük mással a szokásos légióskörképünket, mint azzal, hogy majdnem tizennyolc év után a múlt héten ismét magyar rangadót hozott a Bajnokok Ligája. A meccs végén Szoboszlai Dominik örülhetett a magyar futballisták közül, ugyanis jelenlegi csapata, a Liverpool 1-0-ra nyert korábbi együttese, az RB Leipzig otthonában. A lipcsei csapat legjobbja Gulácsi Péter volt, mellette Willi Orbán is végigjátszotta a meccset, amely után a Leipzig továbbra is pont nélkül áll a BL alapszakaszában. Szoboszlai csapata, a Liverpool viszont a két százszázalékos klub egyikeként az Aston Villa mögött második helyen áll a tabellán.

Az angol bajnokságban is második helyen áll a Liverpool, ugyanis a Vörösöket megelőzte a Manchester City, miután Szoboszlaiék vasárnap 2-2-re végeztek az Arsenal ellen. A magyar középpályás ezen a meccsen az utolsó szűk fél órára állt be.