Az álarcos alak által bemutatott hanganyag lényegében egy üzleti egyeztetés részleteit tartalmazza. A felvételen Bajnai, Gansperger és egy ismeretlen férfi beszélget a Városháza-projektről. Egyértelműen kiderült, hogy Bajnai facebookos bejegyzése számos félrevezető információt tartalmaz, illetve fontos tényeket, körülményeket elhallgatott, vagyis nem bontotta ki az igazság részleteit.
Egyrészt a projekt nem a külföldiek ötlete volt, hanem a főváros vezetése készült az ingatlan eladására, a Városháza elköltöztetésére. Másrészt Bajnai a posztjában próbálta bagatellizálni Gansperger Gyulához fűződő kapcsolatát, ám a megbeszélésen egyértelműen kiderült, milyen is kettőjük viszonya.
De vegyük sorra azokat az állításokat, amelyeket a szóban forgó egyeztetésen maga Bajnai Gordon tett!
– Személyesen tájékozódott az ügyben.
– Van fővárosi szándék a Városháza eladására, ami az önkormányzatnak érdemi bevételt hozhatna.
– A mostani épületből egy kisebbe költöztetnék az önkormányzatot.
– Az egész önkormányzat elférne egy újonnan épített, modern irodai szárnyban a Madách tér felőli oldalon.
– A meglévő területen szálloda, irodaház vagy bármilyen lakóépület kaphatna helyet.
– Volt már több érdeklő.
– Barts J. Balázzsal, a fővárosi vagyonkezelő vezetőjével kell az ügyben beszélni.
– Bajnai nem Barts J. Balázzsal beszélt, hanem valakivel, aki jóval felette áll.
– Bajnai annyit tud tenni, hogy jelzi Tordai Csabának, a főpolgármester jogi főtanácsadójának – aki a miniszterelnöksége idején a Miniszterelnöki Hivatal jogásza volt –, hogy van befektetői szándék.
– Két ember üzemelteti ma a fővárost, Tordai Csaba az egyik.
– A politikai támadások elkerülése végett az ügyletet a választások utánra időzítenék.
– A fővárosi önkormányzatnál sok embert ismer, többeket ő ajánlott be Karácsony Gergelyéknél.
– Gansperger Gyula régi harcostársa, a hozzá fűződő kapcsolata sokszor több mint barátság, együtt küzdöttek a barikádokon.