Így foglalható össze Magyar Péter politikai tevékenysége

Noha Magyar Péter politikusi karrierje alig néhány hónapja indult, hosszan lehetne sorolni a visszás, megosztó kijelentéseit, a pártja, valamint a mozgalma körül felbukkant kétes alakokat és azok botrányait. Magyar Péter egyik legközelebbi bizalmasát például több száz millió forintos csalásokért ítélték börtönbüntetésre, de az önkormányzati képviselőjelöltjei között is van olyan, aki kartellügybe keveredett, a nevére vett párt alapítója pedig besúgó volt a kommunizmusban. Ennél is aggasztóbb, hogy Magyarék, akik követői a kötelező sorkatonaság újbóli bevezetését sürgették, a júniusi választáson a Soros-halózatához köthető embereket delegálnának Brüsszelbe, ami erősen háborúpárti álláspontot vetíti előre.

2024. 06. 02. 12:30
Forrás: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar Péter február elején lépett elő önálló közéleti szereplőként, a kegyelmi botrány keltette hullámokat meglovagolva igyekezett ismertséget és népszerűséget kovácsolni magának. Hamarosan kiderült, hogy a korábbi igazságügyi miniszter, Varga Judit exférje alternatív politikai erőként igyekszik magát felépíteni, ahogyan az is, hogy a férfit a sértettség és a revansvágy hajtja. Magyar ugyanis az év elején elveszítette a jól fizető állami pozícióit, a volt feleségének az igazságügyi miniszteri tisztségig ívelő politikai pályafutása is sértette az önérzetét. Mint kiderült, fenyegetőző tartalmú sms-ekkel és Signal-üzenetekkel igyekezett – sikertelenül – elérni Varga Juditnál és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternél, hogy megtarthassa az állásait. 

Magyar Péter
Magyar Péter (Fotó: 24 Óra/Hagymási Bence)

Magyar Péter a saját gyermekeit is traumatizálta

Egy heves családi veszekedésről készült, 2020. december 29-i rendőrségi jegyzőkönyv jól megvilágítja a Magyar Péter színrelépésének hátterét és mozgatórugóit. – Nem mész sehová! Nem viheted magaddal a gyerekeket! […]

Az egész kormány bele fog ebbe bukni! Óriási botrányt csinálok ebből! – fenyegette feleségét Magyar Péter a jegyzőkönyv szerint. Varga Judit a Hajdú Péternek adott márciusi interjúban ugyancsak részletesen beszámolt a házasságának megpróbáltatásairól, amelyek között például olyan extrém esetek is előfordultak, amikor a volt férje késsel a kezében mászkált a lakásban vagy öngyilkosságot színlelt. De arra is több példa volt, hogy korlátozta a személyes szabadságában, valamint hogy megalázta különböző helyzetekben.

Sőt a saját gyermekei is komoly megrázkódtatásokat élhettek át Magyar Péter mellett. Az említett interjú megjelenését követően a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértése gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. 

Magyar Péter titkokban rögzítette a feleségével folytatott beszélgetését

Mint kiderült, Magyar Péter azzal a hangfelvétellel is elsősorban Varga Juditnak próbált meg ártani, amelyet egy állítólagos kormányzati korrupciós ügy bizonyítékaként harangozott be. A férfi által atombombaként aposztrofált „bizonyíték” valójában egy 2023 januári magánbeszélgetése volt a feleségével, amelyet Magyar titokban, Varga Judit tudta nékül rögzített. Utóbbi körülménynek a morális szempontok mellett azért is van kiemelt jelentősége, mert Varga Judit akkor az igazságügyi tárca vezetője volt. 

A kétperces, rossz minőségű felvételen főként Magyar Péter beszélt, s folyamatosan a kormányt a kompromittáló kijelentéseket akart kimondatni a volt feleségével az úgynevezett Völner–Schadl-ügy kapcsán. Magyar Pétert a Fővárosi Nyomozó Ügyészség kihallgatta az ügyben. 

Magyar Péter és baloldali szövetségesei

Magyar időközben folyamatosan szervezte a politikai hátországát. Noha egy ideig azt bizonygatta, hogy jobboldali identitású, hamar kiderült, hogy ez nem igaz. Egyrészt Magyar szinte kizárólag a baloldali sajtóorgánumokkal áll szóba – például az első interjúját a Soros György alapítványai által támogatott Partizánnak adta –, továbbá olyan baloldali programelemeket valósítana meg kormányon, mint amilyen Magyarország csatlakoztatása az Európai Ügyészséghez. 

Emellett szinte naponta tűnnek fel újabb és újabb baloldali kötődésű figurák Magyar mögött és körül. Megemlíthető közülük az ügyvédje, Bárándy Péter, aki a Gyurcsány-kormány igazságügyi minisztere volt, a tüntetésein szónokló aktivista-színész, Nagy Ervin vagy Láng Balázs, aki szintén vezető pozíciókban volt a 2010 előtti kormányok idején, most pedig a kommunikációs háttérfeladatokba bekapcsolódva segíti Magyar kampányát, például kormányellenes Facebook-oldalt működtet a külföldön élő magyarok mozgósítására. 

Háttérben a Bajnai-féle céges holdudvar

A Bajnai Gordon-féle datadatos kör több szálon is feltűnt Magyarék hátterében, ami azért is figyelemreméltó, mert a 2022-es választás előtt a választók profilozására szakosodott DatAdat-cégcsoport a guruló dollároknak is a legnagyobb haszonélvezője volt. Lényegében az egész baloldal 2022-es kampányát ők bonyolították le, s összesen több mint másfél milliárd forintnyi dollár gurult el hozzájuk.

Az egyik kapcsolódási pont az volt a Bajnai-féle kör és Magyar mozgalma között, hogy utóbbi honlapja, a Talpramagyarok.hu adatkezelési tájékoztatójában a datadatos cégháló két eleme is szerepelt egy ideig. Arról, hogy a vállalatok miként tűntek el furcsa körülmények között a dokumentumból és képtelen módon Magyarék mivel indokolták mindezt, arról itt írtunk, valamint itt.

Bárdos Barnabás személyén keresztül ugyancsak a Bajnai-féle céges holdudvar dereng fel. Amellett, hogy Bárdos neve szerepel szerzőként a Magyarék mozgalmának adatvédelmi tájékoztatójában, a férfi és a felesége nevére van bejegyezve a Benedict 2002 Befektetési és Szolgáltató Kft. nevű cég, amelynek a tulajdonában áll az a II. kerületi, Kelemen László utcai lakás, ahova bejegyezték Magyar Péter szervezetét, a Legyél a Változás! Egyesületet. A Benedict 2002 Befektetési és Szolgáltató Kft. egy offshore ügyben érintett ciprusi cég részvényese, amelyhez a Bajnai Gordonhoz köthető Wallis Asset Management Zrt. több tagja is valamilyen módon kapcsolható. Közben az is kiderült, hogy a Bajnai-féle 20K22 több mint tízezer szavazatszámláló aktivistát bocsáthat Magyarék rendelkezésére. 

Piramisjáték és a tömegeknek okozott kár

Pártalapításra már nem volt ideje Magyarnak ahhoz, hogy indulni tudjon a júniusi választásokon, így végül a nevére vette a Tisztelet és Szabadság Pártot (Tisza). Utóbbi lényegében egy kamupárt, a 2022-es országgyűlési választáson egyetlen jelöltet sem állított és egy szavazatot sem kapott. Alapítója Deák Boldizsár, aki a Kádár-rezsimben az állambiztonsági szervek beépített ügynöke volt és jelentéseket is készített Sólyom fedőnéven. 

Ennél is érdekesebb, hogy Deák értintett volt abban a piramisjátékban, amelyben Magyar Péter jobbkezét, S Máriát letöltendő szabadságra ítélték néhány évvel ezelőtt. Míg a perben sértettként szereplő Deák Boldizsárt tanúként hallgatta ki a rendőrség, addig S. Máriáról – aki amellett, hogy Magyar Péter bizalmasa és a férfi barátnőjének édesanyja – sikerült bebizonyatani, hogy tevőlegesen részt vett az 1200 embert megkárosító csalássorozatban, amelyben a bírósági ítélet szerint összesen 350 millió forintos kárt okozott. 

Sorosista, woke-os jelöltek

Bár a Tisza Párt indít jelölteket az európai parlamenti (EP) és az önkormányzati választáson is, utóbbin megyei listát nem állított, mivel ahhoz nem tudták összeszedni a kellő számú ajánlást. Figyelemreméltó, hogy jelöltjeik meghatározó része a progresszív-liberális multinacionális vállalati közegből érkezett, s többen Soros György hálózatához is kapcsolódnak. Az EP-lista második helyén szereplő Dávid Dóra például 2014-ben annál az Advocates for International Development nevű szervezetnél volt gyakornok, amelynek akkoriban a Soros-féle Open Society Initiative, valamint a szintén a spekuláns által pénzelt Amnesty International volt a partnere. A régebb óta külföldön élő nő jelenleg a Facebook anyacégének jogtanácsosa, ami számos kérdést vet fel a közösségi médium választási kampányban játszott kiemelt szerepe miatt.

A Magyar Péterék EP-listájának 9. helyén szereplő Weisz Viktor pedig a davosi Világgazdasági Fórumnál dolgozik, amely csúcstalálkozóinak Soros György az egyik meghatározó résztvevője. A magyart törve beszélő férfi karrierje során több migrációpárti projektben is részt vett. A lista 11. illetve a 6. helyén indított Bujdosó Anna, valamint Gerzsenyi Gabriella pedig szélsőséges, LMBTQ-nézeteket vallanak. Utóbbi ráadásul saját bevallása szerint korábban, az Európai Bizottság tisztviselőjeként éveken keresztül fúrta a rezsicsökkentést

Magyar Péter és a háborúpárti agenda

Mint ismert, Soros György hosszabb ideje az ukrajnai háború kiterjesztését szorgalmazza, ami azt is előrevetíti, hogy Magyaréknak a milliárdoséval rokon gondolkodású EP-képviselőjelöltjei mandátumot szerezve Brüsszelben is háborúpárti nézeteket képviselnek majd. Hogy ez nem csak feltételezés, azt az is alátámasztja, hogy Sorkatonaság bevezetése címmel külön szobát is létrehoztak

Magyar Péterék Discord-csoportjában, ahol még a nők lehetséges sorozásáról is tárgyaltak a programalkotást segítő csoporttagok. Bővebben itt olvashatnak arról, hogy miként tervezik a sorkatonaság bevezetését.

Érdemes megemlíteni Magyar Péterék önkormányzati képviselőjelölti listáját is, amely kapcsán egy kétes ügy keltett figyelmet. A Tisza Párt fővárosi listájának második helyén álló Ordas Eszter és társai 2020 nyarán egy menetrend szerinti hajóüzemeltetés tárgyában kiírt BKV-tendert igyekeztek megcsapolni. A Gazdasági és Versenyhivatal (GVH) vizsgálata során a gyanúba keveredett cégek vezetői beismerő vallomást tettek, a rájuk kiszabott büntetés mértéke összesen 16,5 millió forintra rúgott.  Hab a tortán, hogy egy másik jelölt, Barna Judit mindössze néhány héttel azt megelőzően nevezte Magyar Pétert nárcisztikus idiótának, hogy a Tisza Párt X. kerületi indulójává vált volna. 

Magyar Péter erőszakos karaktere

Tény, hogy számtalan eset mutatja Magyar Péter agresszivitását, valamint erőszakosságát. A múltból előkerült incidensek mellett Magyar a februári feltűnése óta is rendszeresen adja tanúbizonyságát összeférhetetlen, másokon átgázoló személyiségének. Csak az elmúlt néhány hét „termése”, hogy Magyar Putnokon artikulálatlanul üvöltözött a putnoki templomból távozó gyülekezettel, Tatabányán pedig a hergelésére egy kávézóban randalíroztak a hívei, a berendezésben is kárt téve. Néhány napja pedig egyenesen állatokhoz hasonlította a fideszes szavazókat.

Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.