Így éltük túl a régmúlt kánikuláit
Az elviselhetetlen extrém hőség ellen már régóta igyekszünk különböző módon védekezni.
Az elviselhetetlen extrém hőség ellen már régóta igyekszünk különböző módon védekezni.
Az egyik szavazókörben jogszerűtlenül jártak el a szavazatszámlálók.
Híd, vasúti felüljárók, elkerülőutak épülhetnek majd.
Az elviselhetetlen extrém hőség ellen már régóta igyekszünk különböző módon védekezni.
Az egyik szavazókörben jogszerűtlenül jártak el a szavazatszámlálók.
Híd, vasúti felüljárók, elkerülőutak épülhetnek majd.
A baleset még hétfőn történt.
A Mi Hazánk európai parlamenti mandátumát Borvendég Zsuzsanna kapja meg.
A főpolgármester aggályát fejezte ki az urnák/dobozok felbontásáról készített jegyzőkönyvek miatt a balos vezetésű kerületekben.
Két helyen is újraszámolták a szavazatokat.
A tó túlpartján, szinte ugyanakkor hasonló jelenetek játszódtak le.
Minden előzetes fogadkozása ellenére felveszi az EP-mandátumot a Tisza Párt alelnöke, minden bizonnyal a baloldallal éppen összefogó Európai Néppárt frakciójának tagjaként.
Már hosszú évek óta.
Lapunk úgy értesült: Czeglédy Gergő csuklóján kattant a bilincs.
A Magyar Nemzet publicistáját az Óbudai temetőben, szűk családi körben helyezték örök nyugalomra.
A volt miniszterelnök értelmetlen példával próbálta megmagyarázni, pártja vereségét.
Fontos dologra hívta fel a figyelmet a tűzoltóság és az országos tiszti főorvos.
Életveszélyes mutatvány a körúton.
Állítólag csak zenét akart hallgatni a telefonján, mire eltűnt 19 millió forint a számlájáról.
A pénzből jutott a választási kampányra és a polgármester zsebébe is?
A kiképzést teljesítőket méltányos fizetés és számos juttatás várja.
Kicsit összekaptak.
A főpolgármester kifizetőhelyként üzemelteti a Vársoházát, ami öt év alatt kétmilliárd forint közpénzt emésztett fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Fennakadásokra kell számítani.
Napelem és daganatos betegségek kezelése mellett új terápiás módszereket is kutatnak.
Embereket veszélybe sodorva, szabályokat áthágva parkolt le a Városházánál a Tisza Párt elnöke.
A honvédelmi miniszter egy katonai parádén alegységzászlót adományozott a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztálynak.
A Tisza Párt egyik szervezője erőszakos fellépésre buzdított, és a szombati tüntetésen „szétb…szná a Híradót“.
Cassandra jött, és az összes magyar embert tönkretette pár napra.
Új felmérés adatait tette közzé a Magyar Társadalomkutató.
Benyújtották az első bizalmatlansági indítványt Michel Barnier új francia miniszterelnök kormánya ellen.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója felidézte, hogy a volt felesége és az élettársa mit állított a Tisza Párt elnökéről.
Magyarországnak nemzeti érdeke a nyugat-balkáni béke és stabilitás – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.