Baleset történt az M7-esen, leállt a forgalom
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délután.
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délután.
Füst jutott be az utastérbe a légkondicionáló rendszeren keresztül.
Az elkövetőt a rendőrök elfogták.
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délután.
Füst jutott be az utastérbe a légkondicionáló rendszeren keresztül.
Az elkövetőt a rendőrök elfogták.
Egy idős férfi szállt szembe az ámokfutóval.
Az ukrán–magyar határszakaszon 8204-en léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 17 810-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
A János-hegyen 23 fokot mértek.
A Tisza Párt a baloldalon hozott átrendeződést.
A Tisza Párt elnöke csak a saját politikai pecsenyéjét sütögeti, de a kórház nem a politika játszótere – mondta a lapunknak Takács Péter.
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délelőtt.
Árokba hajtott az autó, és a fák közé csapódott.
A magyarok elutasítják, hogy tömegesen telepítsenek be ide illegális bevándorlókat – jelentette ki Rétvári Bence.
Rotyis Bálint szerint jelen helyzetben nem biztosított, hogy a kerület hatékonyan tudjon működni.
Péntekig hőségriasztás van érvényben.
Kissomlyón szavazategyenlőség alakult ki júniusban a két polgármesterjelölt között.
A választások óta megfeledkeztek a baloldali politikusok a bérlakásokban élőkről.
Emellett viszont laptopokat, táblagépeket és ingyenes tankönyveket kap több százezer diák.
A miniszter a baloldali botránypolitikus színrelépését a kegyelmi ügy következményének tartja.
Az európai polgárok véleménye ma már gyökeresen különbözik a brüsszeli döntéshozók nézeteitől a miniszter szerint.
Kizárólag rémtörténeteket olvasni az állami ellátásról, ezen belül a János kórház különösen rossz hírű.
Az egész Kárpát-medence tele van fiatal és tehetséges magyarokkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A parlamenti frakciók reagálnak a miniszterelnök beszédére.
Rejtély Budapesten.
A jogelőd, az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont 1999-ben jött létre.
Egymásnak esett Karácsony Gergely, Vitézy Dávid és Magyar Péter.
A miniszterelnök felszólalásával kezdődött az őszi ülésszak a parlamentben.
A Tisza Párt elnöke a kérdések elől némaságba burkolózik.
Az élettársa ütötte-verte és pornográf felvételeket készített róla a tudta nélkül.
Amit Magyar Péter művelt az Ötkertben, „az nem olyan téma, amit a mentelmi jognak védeni kellene”.
Az NBA történetének egyik legjobb védekező játékosát nyolcszor válogatták be az All Star-válogatottba
A FPÖ győzelme egy már meglévő trend erősödését mutatja – mondta el lapunknak Stefán Csaba, a Magyar Külügyi Intézet kutatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.