Világszerte csúcsot döntött a kivégzések száma
Irán, Irak és Szaúd-Arábia vezetik a statisztikát.
Irán, Irak és Szaúd-Arábia vezetik a statisztikát.
A szervezet nemzetközi titkárságának vezetői faji alapon diszkriminálták munkatársaikat, volt olyan dolgozó is, akit „fekete lányként” emlegettek.
Ma nem ahhoz kell bátorság, hogy bíráljuk, szidjuk és külföldön rágalmazzuk a magyar kormányt. Ahhoz kell bátorság, hogy mellé álljunk és támogassuk.
Erre is jutott a guruló dollárokból.
A szurkolók szerint a bajor klubnak nem büdös az emberi jogokat tipró Katar pénze, a volt elnök meg ráerősített erre.
Az Amnesty International Facebook-posztjában jelezte: Szeretnék minél több diákhoz eljuttatni „iskolai befogadó terek” című projektjüket.
A liberális jogvédő szervezet bocsánatot kért, amiért magára haragította Ukrajnát.
Jellemző, hogy a kijevi amerikai és brit nagykövet elítélte az Amnesty híradását.
A gyermekvédelmi népszavazás ellehetetlenítésére készülnek a Soros Györgyhöz köthető szervezetek.
Arra, hogy álláspontjuk szerint ki és miként manipulálta a Magyar Nemzet birtokába jutott felvételeket, szintén nem tértek ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Peter Magyar's MEP has previously admitted that the Tisza Party is adopting the views of the European People's Party.
Milliárdokat kér Németországtól az ENSZ.
Futó Boglárkát azért zaklatják, mert a munkáját végzi.
A strand nyitva van, de fürdeni tilos.
A legfontosabb az, hogy hallgassunk a testünk jelzéseire.
Megrendült a bizalom a kormányban.
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelzett allergén miatt.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
A legfontosabb az, hogy hallgassunk a testünk jelzéseire.
Megrendült a bizalom a kormányban.
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelzett allergén miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.