Brüsszel ezt nem látja, a migránsok miatt romlik a közbiztonság
Az illegális bevándorlók miatt rettegnek a helyiek.
Az illegális bevándorlók miatt rettegnek a helyiek.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: Súlyos biztonsági kihívásokkal nézünk szembe.
A migránsgyerekek házi készítésű fegyverekkel fenyegetik a dolgozókat, és hamarosan még több problémás fiatalt osztanak szét az országban.
A rendőrség végül súlyos összecsapások árán, de megakadályozta a bűncselekményt.
Kolumbia visszautasítása súlyos gazdasági következményekkel járhat.
Míg számtalan bécsi kénytelen penészes önkormányzati lakásokban élni, addig a migránsok vadonatúj luxuslakásokba költöznek, holott egyetlen napot sem dolgoztak itt – fogalmazott a bécsi FPÖ elnöke.
Ébresztő, Európa!
A fiatalokat az Olasz Köztársaság, az olasz alkotmányos intézmények és az olasz fegyveres erők becsmérlésével vádolják.
Egy egyiptomi migráns egy 22 centiméter hosszú késsel támadott meg több ártatlan járókelőt Rimini környékén.
Megemelkedett Olaszországban a hatóságok ellen elkövetett bűncselekmények száma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés - 29. alkalommal is megrendezte az ÁGOTA® Alapítvány kimondottan a vér szerinti családjukat nélkülöző gyermekek számára egyedülálló táborát.
A Ferencváros vezetőedzője elmondta, mi játszódott le benne a kapott góloknál.
12 órás közlekedési, baleset-megelőzési ellenőrzést tartottak a dél-pesti kerületek rendőrei.
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.