Meglepő fordulat: a magyar válogatott újra összecsap Törökországgal
Az egyik sorozat folytatódik, a másik megszakadásában bízunk.
Az egyik sorozat folytatódik, a másik megszakadásában bízunk.
Két erős játékost kénytelen nélkülözni a szövetségi kapitány.
Sérülésre és betegségre hivatkoztak, noha a héten egyaránt remekelnek a pályán.
Bondár Anna nem bírt korábbi párostársával sem Belgiumban.
Gálfi Dalma két szettben legyőzte a belga Gret Minnent Charleroi-ban, a Billie Jean King-kupa első mérkőzésén. A párharc második találkozóján Yanina Wickmayer 7:5, 6:2-re nyert Bondár Anna ellen.
Női teniszválogatottunk nem szárnyalt, de teljesítette a kitűzött célt.
Csapatunk esélyesként vágott neki a Billie Jean King-kupa tavaszi szakaszának.
Hiába nélkülözte legjobbjait, így is 2-0-ra vezet a magyar női teniszválogatott ellenfele.
Ashleigh Barty és Serena Williams is lezárta idén a pályafutását, de utóbbi visszakozna.
Iga Swiatek szerint kockázatot jelentene az egészségére, ha a hazáját képviselné.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A miniszterelnök egy látványos képgalériát osztott meg Tusványosról a közösségi oldalán.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A miniszterelnök egy látványos képgalériát osztott meg Tusványosról a közösségi oldalán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.