Kínai büféket zárattak be a fővárosban
Kétszer is be kellett őket záratni.
Kétszer is be kellett őket záratni.
Vissza nem térítendő támogatással segítik a vidéki vendéglátóhelyeket, mutatjuk a részleteket.
A Street Kitchen Guide egyik nagy erénye, hogy olyan vendéglátóegységekre is ráirányítja a közfigyelmet, melyekkel a szaksajtó szinte egyáltalán nem foglalkozik.
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Módosították a rendeletet, a konyhai, valamint a cukrászati tevékenységekben nem minden dolgozónak szükséges szakképesítéssel rendelkeznie.
Répa-dog és vegán bundáskenyér ért a célba a strandbüfék versengésén. Rusztikus morzsa, bébirépa, avokádó és csicseriborsó is található az összetevők között.
Nem voltak zsúfoltak a teraszok, és a lángosért se kellett sorban állni a Balatonnál a terasznyitás hétvégéjén – derül ki helyszíni riportunkból.
Azzal érvelnek a vendéglátók, hogy nehezen indult a nyaralási szezon, amelynek kezdete óta kiszámíthatatlan a forgalom.
A vendéglátók örülnének, ha augusztus 20-ig a mostanihoz hasonló lenne a hétvégi forgalom.
Huszonnégy balatoni vendéglőt juttattak az ínyencek Az év strandétele verseny első fordulójába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A közösségi médiában terjedő beszámolók szerint a férfi rosszul lett, ám a brutális toborzótisztek szerint csak színlelte a rosszullétet.
A Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadó a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján a Nemzeti régiók és közösségek Európája című kerekasztal-beszélgetésen vett részt.
Az Egyesült Államok elnöke egyértelműen fogalmazott.
Boér Gábor az utóbbi egy hónapban több szeretetet kapott Székesfehérvárott, mint másutt évek alatt.
British and American thinkers exchanged views in a debate hosted by the Danube Institute.
Bolondot csinált magából a Tisza Párt elnöke Székesfehérváron.
Elképesztő izgalmakat hozott a balatonfőkajári verseny.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
British and American thinkers exchanged views in a debate hosted by the Danube Institute.
Bolondot csinált magából a Tisza Párt elnöke Székesfehérváron.
Elképesztő izgalmakat hozott a balatonfőkajári verseny.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.