Újabb siker a Demján Sándor-programban
Az ezredik vállalkozás is megkapta a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” vouchert.
Az ezredik vállalkozás is megkapta a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” vouchert.
A félévente megjelenő publikáció rámutat: a geopolitikai és gazdasági kihívások mellett a magyar kormány programjai érdemi lendületet adnak a hazai vállalkozások számára.
Az élmezőnyben az európai országok közül négy szerepel.
Népszerűek a különböző konstrukciók, a Jövő exportőrei forgóeszközhitel pénzügyi kerete például öt nap alatt kimerült az Eximnél.
További 128 vállalkozás kapott pozitív támogatói döntést a Demján Sándor 1+1 kkv-beruházás-élénkítő támogatási programban.
A megemelt keret minden pályázónak juttat forrást.
Már több mint 4300 vállalkozás nyújtott be támogatási kérelmet, egy friss elemzés szerint a hazai kkv-kra rá is fér a fejlesztés digitalizáció terén.
A Demján Sándor-program beruházásösztönző részére már 130 milliárd forintot érintő igény érkezett.
A keret 155 millliárd forint, a cél, hogy a erősödjön a hazai kkv-k versenyképessége.
A cél a kkv-k termelékenységének és exporképességének növelése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Liverpool magyarjai közül csak Szoboszlai került be a kezdőcsapatba. Cikkünk folyamatosan frissül!
A mai világban kiemelten fontos cél a humánerőforrás-fölény.
The cooperation between the two ministries will cover the period from 2025 to 2030, Mr. Hanko announced at Baile Tusnad (Tusvanyos).
A miniszterelnök szerint a családokat, a fiatalokat és a nemzetet is erősíti a kormány.
Magyarországnak meg kell kapnia a neki járó pénzt.
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
Csúfos kudarcba és érdektelenségbe fulladt Magyar Péter eseménye, amivel Orbán Viktort akarta sarokba szorítani.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Magyarországnak meg kell kapnia a neki járó pénzt.
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
Csúfos kudarcba és érdektelenségbe fulladt Magyar Péter eseménye, amivel Orbán Viktort akarta sarokba szorítani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.