Gryllus Dániel: Mi nem stílus vagyunk, hanem műfaj
Ötvenöt éves a legendás Kaláka együttes.
Ötvenöt éves a legendás Kaláka együttes.
A dokumentumfilmet szeptember 26-tól vetítik a mozik.
Elindult az idei Hangzó Helikon Fesztivál, az énekelt versek ünnepe.
A Kaláka együttes alapítója volt március 24-én az MTVA Isten kezében című vallási műsorának vendége.
Énekelt versek, illusztrált dalok.
Délvidéken több településre megy el a Kaláka a karácsonyi műsorral.
Pénteken kezdődik a Fatemplom fesztivál.
Július 14. és 16. között rendezik meg a Fatemplom fesztivált a hármas határ térségében.
Három nap alatt négy koncertet adott az az 53 éves énekeltvers-formáció.
Ha azt mondjuk: Kaláka, Magyarországon szinte kivétel nélkül mindenki egy zenekarra gondol, nem pedig közös munkás hétvégékre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
Minden nyugdíjast érintene a Tisza Párt megszorítása.
A miniszterelnök is reagált a friss hírre.
Információs hadviselés zajlik a budapesti békecsúcs kapcsán – írta gyorselemzésében Deák Dániel.
A háttérben zajlanak a tárgyalások, mindenki azt találgatja, mikor találkozik Trump és Putyin.
Valótlanságot állított Ursula von der Leyen az Európai Parlamentben.
Az Olimpiakosz hatalmas pofonba szaladt bele a Barcelona ellen.
A Balaton-felvidéken csaknem félmilliárd évet ugorhatunk vissza az időben.
Alig maradt egészséges védője a királyi gárdának.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.