Hont András lekevert egy jókora taslit a hisztiző Magyar Péternek
Teljesen kiborult a Tisza Párt elnöke.
Teljesen kiborult a Tisza Párt elnöke.
Nincs enyhítő körülmény, nincs bocsánat Somogyi András számára.
A Válasz Online indította el a kampányt, majd visszakoztak.
A publicista szerint nem érdemes evidenciának venni a győzelmet.
Nem várt jótanács.
Another exciting interview with Hungary's Prime Minister.
Újabb izgalmas interjú a kormányfővel.
Nem mindenki nyelte le könnyen a békefagyit: a politológust kommentelők hada sorozta meg, miután közös képen mosolygott a miniszterelnökkel.
Hont András ennek hallatán úgy beléjük szállt, hogy az még Schiffer András tetszését is elnyerte.
Schiffer András is lájkolta a publicista bejegyzését, amelyben a liberális értelmiséget sem kímélte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Erős nemzetet csak erős családokkal lehet építeni – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
Minden kiderül szombaton 9 órakor.
Esettanulmány egy balliberális sajtóorgánum szerecsenmosdatási kísérletéről.
A Tisza Párt alelnöke korábban iskolák és kórházak bezárásáról is beszélt.
Véget ért a kétnapos koppenhágai csúcs, ahol az európai vezetők ismét világossá tették, hogy Brüsszel minden eszközt kész bevetni az ukrajnai háború eszkalálásának érdekében.
Az ukrán titkosügynök újra Magyarországot és a magyar miniszterelnököt támadja.
Sébastien Lecornu francia miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy nem kívánja érvényesíteni az alkotmány azon cikkét, amely lehetővé teszi törvények elfogadását a képviselők szavazata nélkül.
Valami nagyon nem stimmel az intersztelláris üstökössel.
Örök klasszikus, ami megérinti a lelket.
Az áruházlánc szerint egy szlovák feldolgozóból jött az ukrán csirkemell.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.