Váratlan fordulat a moldovai politikában
Dorin Recean váratlan bejelentést tett.
Dorin Recean váratlan bejelentést tett.

Az ellenzék élesen bírálja Maia Sandu kormányát.

Földrajzi és geopolitikai helyzete miatt is fontos az EU-nak.

Vasárnap reggel megnyíltak a szavazóhelyiségek Moldovában.

Klaus Johannis gratulált Moldova elnökének, Maia Sandunak az európai integráció útján megtett „történelmi lépésekhez”.

„Európaiak vagyunk, és ezt az egész Európai Unió elismeri” – fogalmazott Maia Sandu moldovai elnök.

Nem kért a simogatásból.

Maia Sandu arról beszélt nemrégiben, hogy a Wagner-csoport erőszakos, kormányellenes tüntetéseket szervezett.

A magyar miniszterelnököt Maia Sandu moldovai elnök fogadta.

A találkozón egyebek mellett az ukrajnai háború fejleményeit is megvitatják.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vizsgálatok szerint az ügyben nem érintett politikus.

Több mint 90 ezren csatlakoztak a DPK-khoz – közölte a miniszterelnök.

Péntek este is történt már ugyanott egy hatalmas ütközés.

A hír futótűzként terjedt a hazai ufóhívők körében.

Lula tétlenséggel vádolta a szervezetet a Gázai övezetben kitört háborúval kapcsolatban.

Eközben magas szintű egyeztetések folynak a háború lezárásáról.

„A néppárt politikája Ukrajna támogatása, és tudom, hogy a Tisza is ezen az úton jár” – mondta korábban Wawrykiewicz.

A második félidőben három gólt láthatott a közönség.

Rohamosan változnak a fejlemények.

Dárdai Bencével ilyen még nem történt az idényben, a Bayern München sokáig emberelőnyben sem bírt a sereghajtóval.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.