Momentumos retrokommunisták barbarizmusa
Hadházyról olyannyira átterjedt rájuk a beszédstopos kór, hogy más baloldali pártokkal együtt még a pontos nevét sem tudják annak, amit az általuk felheccelt csőcselékkel karöltve le akarnak dönteni.
Hadházyról olyannyira átterjedt rájuk a beszédstopos kór, hogy más baloldali pártokkal együtt még a pontos nevét sem tudják annak, amit az általuk felheccelt csőcselékkel karöltve le akarnak dönteni.

Pár száz tüntető Hadházy Ákos vezetésével ismét a Karmelita kolostorhoz vonult, ahol megint megpróbáltak kordont bontani.

A neomarxisták a tanárokon keresztül próbálják megszerezni a kontrollt a gyerekek fölött.

Újbalos bolsevikok nevezik kádárista posványnak az életünket.

A kommunisták szeretik azt képzelni magukról, hogy tömegek állnak mögöttük.

Ismét feljöttek a sötétség bugyraiból a régi kommunisták.

Többször meghallgattam Orbán Viktor miniszterelnök úr tusványosi beszédét, és nem találtam benne a zsidóságra nézve fenyegetéseket.

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint Orbán Viktor szokatlanul őszinte beszédet mondott Tusványoson.

Amihez nyúlnak, tönkreteszik, ahová lépnek, ott fű nem nő többé. Igen, a magyarországi balliberálisokról beszélek.

Mint elázott aljú papírstanicliből a látványpékség sajtos pogácsája, úgy hull szanaszét a balliberális ellenzék álságos, hazug összefogása.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hordozható eszközökbe kerülhet, amelyek riasztanák a sürgősségi szolgálatokat.

Nem sokáig pörgött tovább a családi „üzlet”.

Fizikai erőszakkal is fenyegették a Hír TV stábját, válogatott trágárságokat vágtak a riporter fejéhez.

Hajrá, magyarok! – írta a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint változásra van szükség a hatalmi struktúrában.

A hatóságok szerint félő, hogy még további emberek rekedhettek a felszín alatt.

A finn elnök úgy véli, tavasz előtt aligha várható tűzszünet.

Az Írország elleni meccs 96. percében eldőlt: nem leszünk ott a 2026-os vb-n.

Csapatkapitányként odaállt a mikrofon elé a Liverpool középpályása.

Ezzel a találattal dőlt el, hogy Magyarország nem lesz ott a 2026-os vb-selejtezőn.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.