Hamilton panasza: Csak egyszer nem tartották be a szabályokat
Olyan módon ért véget vasárnap a Formula–1-es Olasz Nagydíj, ahogy azt senki sem szerette volna.
Olyan módon ért véget vasárnap a Formula–1-es Olasz Nagydíj, ahogy azt senki sem szerette volna.
A címvédő nyerte a Ferrari hazai futamát, megelőzve Charles Leclerc-t és George Russellt.
A mezőnynek csaknem a fele kapott kisebb-nagyobb büntetést az időmérőn.
Carlos Sainz volt a leggyorsabb az olasz versenyhétvége pénteki napján.
Végigtekintettünk a Ferrari idénybeli baklövésein a legendás istálló hazai futama előtt.
Erőforrást kell cserélni a hétszeres világbajnok autójában, már negyedszer ebben az F1-es idényben.
„Ebben szemernyi veszély sem volt. Nem mondanám, hogy ma valami nagy dolog történt volna.”
A Red Bull pilótájának az elkövetkezendő Orosz Nagydíjon kell letöltenie a büntetését.
A két McLaren, Daniel Ricciardo és Lando Norris, valamint Valtteri Bottas állhatott dobogóra Olasz Nagydíjon.
A brit világbajnok nem szerzett pontot a sprintfutamon, miközben a holland ölébe hullott az első rajtkocka.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Öt olyan együttes is szerepelt a labdarúgó NB III-ért vívott területi osztályozókon, amely korábban az NB I-ben is játszott. Sőt, az egyik közülük még bajnok is volt ott.
Három nap az osztrák Dunakanyarban, az UNESCO világörökség listájára is felkerült Wachauban.
Idén június 8. és 14. között rendezték meg a világ legjelentősebb animációs seregszemléjét, az Annecy Nemzetközi Animációsfilm-fesztivált, amit szakmai berkekben az animációs Oscarként emlegetnek, hangulatában mégis inkább a nagy európai filmfesztiválokat idézi.
A nyugdíjasok élelmiszer-utalványa a sláger.
Jelenleg csupán hét játékosa van a Fehérvárnak, de a polgármester szerint biztosított a működés.
A C csoportban az éjjel az argentin Boca Juniors és a portugál Benfica összecsapása 2-2-re végződött.
Jelenleg csupán hét játékosa van a Fehérvárnak, de a polgármester szerint biztosított a működés.
A C csoportban az éjjel az argentin Boca Juniors és a portugál Benfica összecsapása 2-2-re végződött.
Számos kockázatot jelentene Magyarországnak, ha Ukrajna gyorsítósávban az Európai Unió tagja lenne.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.