Kiderült, mekkora fölényben vannak pontosan az oroszok
Ukrajna 2024-ben csupán kétszázezer katonát tudott mozgósítani az ötszázezres terv helyett.
Ukrajna 2024-ben csupán kétszázezer katonát tudott mozgósítani az ötszázezres terv helyett.

A Kossuth-díjas színművész idén töltötte be a 90. életévét, saját bevallása szerint már mindent megkapott az élettől. De most mégis volt egy kívánsága…

A terület birtoklása mindkét fél számára kulcsfontosságú a potenciális tárgyalásokon.

A Storm Shadow egy angolszász–francia fejlesztésű cirkálórakéta, amelynek maximális hatótávolsága 250 kilométer.

Mike Turner amerikai képviselő levelet intézett Joe Biden elnökhöz.

Az írónő szerint újragondolandó lenne Harcosok klubja.

Súlyos figyelmeztetést küldött a Nyugatnak és Kijevnek az orosz külügyminiszter.

– Egy orosz győzelem a NATO és a Nyugat számára vereséggel érne fel, de tökéletesen megértem a magyarokat, amikor azt mondják, hogy ez nem az ő háborújuk – mondta a Duna Intézet elnöke.

Érdekes interjút adott a Feol podcastjében Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke karácsony alkalmából.

Kongresszusi fellépés nélkül az év végére elfogy az Ukrajnának szánt pénz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.

A tudósító izgalmas jelenségről számolt be az uniós elnökségen.

A drukkereket kitiltották az Európa-liga meccsről.

Az európai engedélyezés sokkal szigorúbb, mint az amerikai.

Rózsa Dóra a nemzetközi sportvilág legismertebb eseményein háttéremberként dolgozik. Tudását hasznosították olimpián, labdarúgó-világbajnokságon, most pedig a májusi budapesti Bajnokok Ligája döntőre készül, miközben sikeresen tevékenykedett a január 15-i Nemzeti Sport-gálán is.

A Nemzeti Filmintézet öt évvel ezelőtt igencsak viharos időkben kezdte meg a működését, de a tavalyi év fontos eredményeket hozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.