Folytatódnak a perek a Hableány-katasztrófa ügyében
Lassan négy éve, hogy megtörtént a tragédia, ám a három folyamatban lévő per jó esetben ősszel zárul első fokon.
Lassan négy éve, hogy megtörtént a tragédia, ám a három folyamatban lévő per jó esetben ősszel zárul első fokon.
Végéhez közelít a VV Fanni-ügy, a Hableány-katasztrófa ügye, és a Fenyő-gyilkosság miatti per is.
Bázelban perel több tíz milliós kártérítésért az elhunyt magyar kapitány családját képviselő ügyvéd.
A járványügyi helyzetben is működnek a bíróságok, igaz a hosszabb pereket egyelőre nem tudják folytatni.
Mindenáron pereskedni akar a Társaság a Szabadságjogokért elnevezésű, Soros György által támogatott szervezet.
A gyöngyöspatai romákat képviselő Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány célja volt, hogy mindenképpen eljuttasson egy magyar ügyet valamilyen európai fórumra.
Persze értem én a doktor úr fájdalmát, nagyon jól kereshetett abból, hogy eddig több mint félmilliárd forintot perelt ki a bűnözőknek, csak hát van a dolognak egy másik olvasata is.
A Magyar Helsinki Bizottság arról számolt be büszkén, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága 231 millió forintos kártérítést ítélt meg 43 rabnak – áll a Tűzfalcsoport cikkében.
Brodmann László volt önkormányzati szocialista képviselőjelöltnek VV Fanni meggyilkolása miatt kell felelnie a bíróság előtt.
A kormányzat 2010 óta több intézkedést is hozott a devizahitelügyek miatt keletkező pénzügyi-társadalmi problémák kezeléséért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Izzott a levegő a stúdióban, a műsorvezető alig győzte csillapítani az indulatokat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.