Elmondta, miért hagyja ott Balázsékat Vadon Jani tizennégy év után
Valami másra akar koncentrálni.
Valami másra akar koncentrálni.
A Rákóczi Ferenc által a XVIII. század elején vezetett szabadságharc története kevés helyet kapott a magyar történelemről szóló munkákban.
Szabadság – többletjelentése van ennek a szónak II. Rákóczi Ferenc szülőhelyén.
II. Rákóczi Ferenc rodostói ebédlőházának XIX. századi kutatását, múzeummá alakítását mutatja be a most nyílt tárlat.
1918-ban kelt útjára ez a kassai képeslap, de maga a kiadvány évekkel korábban került ki a nyomdából.
Összegyűjtöttük, hogy olvasóink mely cikkekre kattintottak legtöbbször a Kultúra rovatban 2021-ben.
A felvidéki Borsiban teljesen renoválták a magyar reneszánsz építészet egyik gyöngyszemét, II. Rákóczi Ferenc szülőkastélyát.
A nemzet szabadságát Rákóczi örökségét követve őrizhetjük meg azokkal szemben, akik bármikor feláldoznák azt.
Regéc. A regeszerű, beszélő név mögött romantikus magyar tájakat vagy bujdosó kurucokat sejthetünk, és nem is járunk olyan távol a valóságtól, ha ezekre gondolunk.
A városközpontban levő iskola mindeddig a kommunista rendszerből örökölt 10-es számú általános iskola nevet viselte. Az önkormányzatban heves vita alakult ki a névadás miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Két autó között, a szűk résen próbált átslisszanni, amikor megtörtént a baj.
Besült a mutatvány.
Az ügy pikantériája, hogy a színésznő a Coldplay frontemberének, Chris Martinnak a volt felesége.
A Red Bull versenyzője az első körtől kezdve vezetett.
Valami nagyon félrement a showbizniszben.
Magyarországon ma úgy élhetünk, hogy mások nem mondhatják meg külföldről, hogyan éljük az életünket.
A négyszeres olimpiai bajnok Léon Marchand látta, mire képes a magyar riválisa, nagy csatára készül ellene.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A Red Bull versenyzője az első körtől kezdve vezetett.
Valami nagyon félrement a showbizniszben.
Magyarországon ma úgy élhetünk, hogy mások nem mondhatják meg külföldről, hogyan éljük az életünket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.