Puskás Öcsi és barátai rajzfilmen
Animációs sorozat készült a világhírű magyar focistáról.
Animációs sorozat készült a világhírű magyar focistáról.

A magyar dokumentumfilm alkotói a zseni mögött rejlő hús-vér emberre fókuszáltak.

Könyvsorozat, filmzenei koncertshow és dokumentumfilm is készült az álomgyár magyar alapítóiról.

Először jelent meg magyarul Hollywood legsikeresebb magyar zeneszerzőjének önéletírása.

Takó Sándor és Bárány Krisztián Himnuszfilmjében a Nemzeti Filharmonikusok játszik és a Nemzeti Énekkar énekel.

Kollarik Tamás és Takó Sándor rendezte a Zukor és Fox életéről is szóló dokumentumfilmet.

Vasárnapig Kolozsvárra figyel a magyar filmes szakma. Huszonegyedik alkalommal rendezik meg a Filmtettfeszt fesztivált, amely a legnagyobb határon túli magyar filmes esemény.

Kollarik Tamás és Takó Sándor hiánypótló filmes tankönyve debütál a Cinefest Filmfesztiválon

Már az forradalminak mondható, hogy világszerte elérhetővé tudunk tenni egy olyan Erdély-sorozatot, amely nem a mítoszt erősíti.

A természeti csodák mellett a sorozat feltárja a régi mondákat, és bemutatja a táj és a tájban élő ember viszonyát is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A helyszínelést befejezték.

Az online kitöltés gyors, egyszerű és biztonságos.

A jelek szerint már a stadionban van a magyar miniszterelnök is.

A helyszínen meghalt egy fiatal férfi.

Ukrajna legújabb korrupciós botránya megrendítette Kijevet és felerősítette a bizonytalanságot Zelenszkij vezetői hitelességében.

Az Ukrajnában kirobbant legújabb korrupciós botrány ellenére is bőkezű a katonai szövetség.

Minden pályaválasztási rendezvényen jelen vannak, és a gyerekműsorokon keresztül már tinédzsereket próbálnak meggyőzni a frontszolgálatról.

Csupán három percet kellett várni arra, hogy a magyar válogatott megszerezze a vezetést Írország ellen.

Even Tisza Party supporters acknowledge the government’s successes, while Peter Magyar only engages in mudslinging, Daniel Deak told Magyar Nemzet.

Kövesse velünk a magyar labdarúgó-válogatott sorsdöntő vb-selejtezőjét Írország ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.