Luka Doncic csodálatos átalakulása, rá sem lehet ismerni a Lakers mezében
A szlovénok NBA-szupersztárjának nem először akadt problémája a súlyával, de úgy tűnik, ismét sikerrel jár.
A szlovénok NBA-szupersztárjának nem először akadt problémája a súlyával, de úgy tűnik, ismét sikerrel jár.
A fogyni vágyók előtt két út áll.
A túlsúlyától tb-re megszabaduló volt vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz ügye még nem csengett le.
Riasztó adatok érkeztek, ennek súlyos kihatása lehet a felnőttkorra.
A szer népszerűsége töretlen, pedig van egy olcsóbb megoldás is, hogy a felesleges kilók eltűnjenek.
Nem csak a mérleg mutat kevesebbet, de számos betegség kockázatát is csökkentették.
Húsz év alatt harminc százalékkal csökkent a daganatos megbetegedések száma Magyarországon az ötven év alatti korosztály körében.
Túlsúlyos utazási influenszer kampányol az egyenlő jogokért a repülőgépeken.
Az egyik szerelvény 312 kilogramm túlsúlyt produkált, míg a másik 291-et.
A Semmelweis Egyetem dietetikusa szerint fontos, hogy az érintettek ne néhány hét alatt akarják a hosszú évek alatt felszedett kilókat leadni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Tombol a kettős mérce.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.