Negyvenhét gyermeket vittek ételmérgezés miatt a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe
Egy és tizennégy év közötti életkorúak.
Egy és tizennégy év közötti életkorúak.

Nem túl vidám, ami kiderült róla.

Ismeri a titkaikat?

A kutyáját próbálta menteni.

Szükségkutakat telepít a Fővárosi Vízművek.

Ezek a zseniális trükkök felgyorsítják a fogyást.

Elkészítése egyszerűnek tűnik, de sok mindenre kell figyelni.

Sokan úgy gondolják, hogy elég, ha csak időnként megöntözik a növényeket.

Tragédia.

Az ivóvízhálózat hatóságok által elrendelt teljes körű fertőtlenítése folyamatosan zajlik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Legalábbis úgy véli, nehezen magyarázható.

A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közzétette októberi jelentését.

Már eddig is súlyos károkat okozott a baloldal ámokfutása.

„Velünk az is jól jár, aki nem ránk szavaz” – mutatott rá a miniszterelnök.

Zelenszkij mindent bevetne Magyarország ellen, hogy elérje a célját.

„Zelenszkij elnök úr, több tiszteletet a magyaroknak” – írta a közösségi oldalán Menczer Tamás.

Reflektorfényben a magyar rezsivédelem.

Újabb versenyhétvége, újabb csalódás – így jellemezhetjük talán a legjobban a rekordbajnok idényét.

Kellemetlen meglepetéseket tartogathatnak a késő őszi útviszonyok, így kell félkészülni rájuk.

A OneRepublic június 25-én veszi be a Budapest Arénát slágereivel és kirobbanó energiákkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.