Orosz bombázás oltotta ki egy gyermek életét, többtucatnyian megsebesültek + videó
Az éjszakai légicsapás során egy kilencemeletes épület rongálódott meg.
Robert Fico szerint Kijev nem törekszik a konfliktus rendezésére, mert egy „győzelmi terv” nem állhat abból, hogy valaki felajánlja a területét arra, hogy nukleáris fegyvereket, valamint közepes és nagy hatótávolságú rakétákat állomásoztassanak rajta, amelyeket orosz célpontok ellen vethetne be.
Szerinte észak-koreai katonák már harcolnak Ukrajna ellen Oroszország oldalán.
Zelenszkij szerint a partnerországok vezetői a győzelmi tervet is támogatják.
Az orosz védelmi minisztérium bejelentette egy ukrán város elfoglalását.
A litván elnök szerint mindent meg kell adni Kijevnek, amit kér.
A katonák bevetése számos kihívással járhat az orosz hadsereg számára.
A déli vezetés szerint az észak-koreai csapatok bevetése súlyosbíthatja a helyzetet.
Szlovákia eddig közel 700 millió euró értékben nyújtott katonai támogatást Ukrajnának.
A legnehezebb tél vár az ukránokra.
A nukleáris erőinket a szükséges szinten tartják – jelentette ki az orosz elnök.
Sajtóhírek szerint a magyar határ közelében lehet a Rheinmetall első ukrajnai üzeme.
A látogatás a két ország közötti stratégiai párbeszéd keretében zajlik.
A harcban négy támadót likvidáltak, akiknél külföldi felszerelést és személyes tárgyakat találtak.
Már javában tart a kiképzés, de kérdés, mikor vetik be őket.
Zágráb régebbi harckocsijainak egy részét Ukrajnának adja.
Egymás után estek dróntámadás áldozatául a szeszipari üzemek.
Egy ritka és lélegzetelállító videó került napvilágra, amely betekintést enged a modern hadviselés egyik legizgalmasabb pillanatába.
Az orosz hadsereget újra a világ legerősebbjeként tartják számon a 2024-es U.S. News and World Report rangsorában, megelőzve az Egyesült Államokat és Izraelt is.
Érdekes következtetésekre jutottak a legújabb közvélemény-kutatások.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.