Reklámadó: közzétették a törvényjavaslat munkapéldányát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette a reklámadóról szóló törvényjavaslat munkapéldányát.

KG
2013. 05. 24. 13:47

Orbán Viktor az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóját követő május 22-i sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy 2010. május-júniusban a költségvetési hiány 7,2 százalék volt, azt az év végére levitték 4,2-re, majd 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban „nyilvánvalóan három százalék alatt lesz a hiány. Az a kérdés, hogy tegyünk-e még lépéseket, hogy biztosra menjünk az uniós túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülést illetően” – mondta akkor a kormányfő.

Elemzők szerint ha az Ecofin idén nyár elején úgy dönt, hogy nem szünteti meg a túlzottdeficit-eljárást hazánk ellen, az vegytisztán politikai döntés lesz. Ezt támasztja alá, hogy tavaly októberben is nyílt színi adok-kapok alakult ki a kormány és Brüsszel között annak kapcsán, hogy teljesíthető lesz-e 2012-ben a 3 százalékos hiánycél. Az unió politikai okok miatt folyamatosan megszorításokat követelt a kormánytól, amely a terheket a hazai multikra terhelte. Ez kiváltotta Brüsszel ellenérzését, amely a tavalyi 1,9 százalékos hiány ellenére továbbra sem akarja kiengedni hazánkat a túlzottdeficit-eljárás alól. Az unió többek között azért kívánja, hogy a megszorítások politikája érvényesüljön Magyarországon, hogy az Orbán-kormány veszítsen meglévő támogatottságából, és ezzel is az unió számára szimpatikus ellenzék erősödjön.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.