– Bízom benne, hogy mielőbb megállapodunk az európai uniós közös agrárpolitika jövőjéről. Az eddigi egyeztetéseken sikerült már letennünk a jövő néhány fontos alapkövét. Már majdnem készen áll a hazai gazdatársadalom jövőjét alapvetően befolyásoló európai agrárpolitika 2023-ban kezdődő új ciklusának szabályrendszere – fogalmazott lapunknak Nagy István, aki részt vesz az újabb, várhatóan utolsó egyeztetésen a tagállamok mezőgazdasági minisztereinek e heti brüsszeli találkozóján.
A tárcavezető felidézte,
az uniós költségvetés elfogadása mellett tavaly októberben az agrárpolitikai reformról is eredményes tárgyalásokat zártak a tagállamok miniszterei. A végső döntés ugyanakkor várhatóan csak a következő napokban születik meg,
amikor a Mezőgazdasági és Halászati Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság az utolsó, politikai szempontból legvitatottabb kérdéseket igyekszik lezárni.
– Az októberi megállapodás jól tükrözte mindazon magyar érdekeket és célokat, melyeket 2018-tól, vagyis a tárgyalások kezdetétől képviseltünk.

Fotó: Havran Zoltán
A mostani tárgyalások egyik legfőbb célja az elért eredményeink megvédése – hangsúlyozta Nagy István, a hazánk által elért eredmények közül példaként említve, hogy sikerült fenntartani az eddig alkalmazott támogatási eszközök folytonosságát. Ez azt jelenti, hogy
a támogatási rendszer főbb elemei és alapvető szabályai várhatóan nem változnak jelentősen. Emellett sikerült érdemben csökkenteni az új rendszer pénzügyi és működési kockázatait is.
Nagy István figyelmeztetett: nem dőlhetünk hátra, mivel az előttünk álló tárgyalásokon még olyan fajsúlyos kérdésekben kell megállapodni, mint a nagyobb összegű támogatások csökkentésének és elvonásának kérdése vagy az agrárökológiai program megvalósításának főbb szabályai.
Kiemelten fontos az érzékeny mezőgazdasági ágazatokat segítő, úgynevezett termeléshez kötött támogatásokra fordítható összeg felső határának mértéke, a környezet- és klímavédelmi beavatkozásokra szánt kiadások nagysága és az új rendszer rugalmassága. Egyezségre kell jutni a kistermelői kör célzott támogatásának konkrét feltételeiben is.
– Az új agrárpolitika bevezetése előtt kellő felkészülési időre van szükség, ezért
Magyarországnak is az a célja, hogy a tárgyalásokat már ezen a héten le tudjuk zárni. Erre azonban csakis akkor van lehetőség, ha a végső kompromisszum messzemenőkig a magyar gazdatársadalom érdekeit szolgálja
– hangsúlyozta az agrárminiszter.
Nagy István nyomatékosította, hogy a végleges uniós megállapodásra csak akkor bólint rá, ha teljesülnek hazánk legfontosabb feltételei.
Ezek közül kiemelte a környezet- és klímavédelmi célok és a versenyképesség közötti egyensúlyt. A magyar álláspont szerint a kisebb területen gazdálkodó, így védtelenebb termelőknek megkülönböztetett elbánásban kell részesülniük. Rugalmassá kell tenni a kisgazdaságok mellett a generációváltást jelentő fiatal gazdák támogatási szabályait is.
Meg kell tartani az uniós csatlakozási szerződésünkben garantált átmeneti nemzeti támogatások rendszerét, a termeléshez kötött támogatásokra fordítható források aránya pedig nem csökkenhet.