Mindent összevetve azonban még így sem panaszkodhat a Mol. Kiemelkedő eredményt ért el a vállalat, több első negyedéves rekordot is elért, többek között soha nem értékesített még annyi üzemanyagot az év első három hónapjában, mint idén.
A Mol is jelentősen profitál a magas olajárakból
A magas olaj- és gázár, továbbá a relatíve olcsó orosz olaj nagy hátszelet ad a Molnak, de a magyarországi nagykereskedelmi árszabályozás és a több kelet-közép-európai országban bevezetett kiskereskedelmi üzemanyagár-szabályozás nyomás alatt tartja a vállalat eredményét – olvasható a Világgazdaság cikkében.

A Mol-csoport 271,7 milliárd forint (833 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben a tavalyi első negyedévi 181,9 milliárd forint (605 millió dollár) után. Ez 49,4 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor az eredmény hat százalékkal csökkent az előző negyedévihez képest – írja a Világgazdaság.
A Mol a működésében javarészt orosz Ural olajat használ, miközben termékeit a Brent alakulása szerint árazza.
Az orosz–ukrán konfliktus hatására a Brent és az Ural olaj árainak különbsége 20-35 dollárra nőtt a békeidőkben jellemző öt dollárhoz képest.
Egy Oroszországgal szembeni kőolajembargónak érdemi negatív gazdasági hatása lehet a Molra nézve.
Magyarország a nyers kőolaj hatvan százalékát (Ural olaj) Oroszországból, a Barátság kőolajvezetéken keresztül importálja.
A Molnak két finomítója érintett, a százhalombattai és a pozsonyi. Mindkét finomító uráli típusú nyersolajat tud feldolgozni. Az alternatív kőolajokra való átállás költséges és időigényes.
A Mol számításai szerint az oroszországi Ural típusú (nehéz) olajról más, Brent (könnyű) olajtípusra való átállása jelentős költségekkel (400-500 millió dollárral) járna, és hozzávetőlegesen kettő-négy évbe telne.
Az eredeti cikk ITT olvasható.
Borítókép: A Mol egy üzemanyagtöltő állomása (Fotó: Róka László)
További Gazdaság híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ikarussal érkezik a Mikulás: mutatjuk, hol szállhat fel a Mikulásbuszra
A gyerekek kedvenc járata várja a felszállókat.

Orbán Viktor: Nincs harmadik út
Két gazdaságpolitika közül kell választanunk, sok múlik a jó döntésen.

Bevetette cenzúra törvényét az Európai Bizottság: hőbörög az Egyesült Államok – nem lesz jó vége
A Bizottság 120 millió eurós bírságot szab ki a digitális szolgáltatásokról szóló törvény értelmében az Elon Musk tulajdonában lévő X közösségi portálra.

4iG elnök Abu-Dzabiban: közös befektetésekről tárgyal Jászai Gellért
Többek között a technológiai és energiaipari szegmensről is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ikarussal érkezik a Mikulás: mutatjuk, hol szállhat fel a Mikulásbuszra
A gyerekek kedvenc járata várja a felszállókat.

Orbán Viktor: Nincs harmadik út
Két gazdaságpolitika közül kell választanunk, sok múlik a jó döntésen.

Bevetette cenzúra törvényét az Európai Bizottság: hőbörög az Egyesült Államok – nem lesz jó vége
A Bizottság 120 millió eurós bírságot szab ki a digitális szolgáltatásokról szóló törvény értelmében az Elon Musk tulajdonában lévő X közösségi portálra.

4iG elnök Abu-Dzabiban: közös befektetésekről tárgyal Jászai Gellért
Többek között a technológiai és energiaipari szegmensről is.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!