– A cél annak a megteremtése, hogy körbevonatozható legyen a Balaton. Ez idegenforgalmi látványosságként is kiváló lehetőségeket rejtene magában – mondta Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásért felelős miniszter a korábban lapunknak adott interjúban. Maga az ötlet természetesen nem a Balaton-felvidék – egyik – országgyűlési képviselőjétől származik, hiszen magunk is több alkalommal tárgyaltuk a tó körbejárhatóságát, legutóbb bő két éve. A tó körüli vasútvonalak összekapcsolása alapvetően műszaki kérdés, a turisztikai célú fejlesztés, azaz a panorámavasút kialakítása azonban merőben új gondolat.
Panorámavasúttal a Balaton körül
Balaton-néző, látványos körvasút építését kívánja elősegíteni a területfejlesztési miniszter. A feladat, bár nem kell sok új pályát építeni hozzá, mégis meglehetősen összetett. Ám ha megvalósul, teljesen új szolgáltatás születhet, amely egész évben vonzza a látogatókat.

Vannak a világon és Európában is olyan járatok, amelyek nem csupán egyik településről a másikra viszik el az embereket, hiszen a cél maga az utazás. Ilyen a szomszédos Ausztriában a Semmeringbahn, de még híresebb a svájci Gleccser expressz. Utóbbi, nevével ellentétben, egyáltalán nem száguld, hanem a meredek hegyoldalakon vezető pályáján a hóhatárra, az Alpok csúcsai közelébe szállítja a jegyvásárlókat, akik kényelmes ülésükből panorámaablakokon, üvegtetejű kocsikból élvezhetik a lélegzetelállító látványt.
Ezekre a vonatokra egyáltalán nem olcsók a jegyek, a hosszú úton jóféle enni-innivalóval látják el a vendégeket, akik fülhallgatókon többnyelvű tájékoztatást kaphatnak.

A balatoni vasúti pályák összekötése az avatatlanok számára nem tűnik nehéz feladatnak, hiszen mindössze két, egyenként nagyjából hét kilométeres szakaszon kellene új pályát építeni.
Az egyik szakasz a tó keleti csücskénél található, Balatonaliga és Balatonakarattya között, a másik az északi parton Balatonederics és Badacsonytördemic között.
A vasúti üzem logikája azonban lényegesen eltér attól, ahogy mondjuk egy autóvezető kerüli meg a Balatont. Jelenleg a tó partján több vasútvonal egy-egy szakasza található, ezek meglehetősen eltérő adottságúak. A legismertebb a déli parton futó, néhány éve teljesen felújított, helyenként kétvágányú, villamosított Székesfehérvár–Balatonszentgyörgy vonal, hozzá kapcsolódik az észak–déli irányú Ukk–Tapolca–Balatonszentgyörgy, amely Keszthelytől Szentgyörgyig villamosított. Az északi parti Szabadbattyán–Balatonfüred szakasz felújítása és villamosítása tavaly készült el. A Füred–Tapolca, és Tapolca–Keszthely szakaszok villamosítását tervezik, de jelenleg nem folynak előkészítő munkák.
Ha a MÁV-Start most elhatározná, hogy egy szerelvényt körbejárat ezeken a pályákon, többször kellene mozdonyt cserélnie. A két kitérő közül az egyik, a tapolcai nem jelentős, tulajdonképpen csak Szigligetet kerüli el a vonal. Nagyobb jelentőségű az Aliga és Akarattya közti hiány.
Ha valaki beírja a vasúttársaság menetrendi keresőjébe, hogy Siófokról Balatonfüredre szeretne utazni, akkor a vonat elviszi előbb Szabadbattyánba vagy Székesfehérvárra, és ott szállhat fel a Füredre menő vonatra.
Ez a megoldás nem versenyképes azzal, mintha valaki autóba ülne és megkerülné a tó keleti öblét. Ha a kormányzat úgy dönt, hogy megépíti ezt az átkötést, azzal vállalja, hogy kisajátítja a vágányokhoz szükséges területet, megtervezteti és megépítteti a pályát, villamosítva, hiszen a csatlakozó vonalakon villanyvonatok járnak.
A körvasút teljessé tételéhez tehát villamosítani kellene az összes érintett, ma még felsővezeték nélküli szakaszt. Ha ez túlságosan sok időt venne igénybe, akkor megoldás lehet, ha
speciális, akkumulátoros vagy üzemanyagcellás hibrid hajtású, csupa üveg vonatokat építtetne a vasúttársaság,
és ezzel exkluzív szolgáltatást nyújthatna nemcsak a nyári szezonban, de akár egész évben is.
Borítókép: Emeletes motorvonat a balatoni naplementében. (Fotó: MÁV)
További Gazdaság híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Olajár: sok múlik azon, hogyan reagál Irán az elkövetkező órákban és napokban
Olyan régióról van szó, amely a globális olajtermelés egyharmadát adja.

Európa legnagyobb adócsökkentése, új olaj- és gázlelőhelyek lehetnek Magyarországon
Heti gazdasági összefoglaló.

Nem színjáték a Kincsvadászok sorozat
Nem csupán a show kedvéért licitálnak a szereplők, milliós tételben cserélnek gazdát a tárgyak.

Jó hírre ébredhettek a tanyán élők
Új pályázatot jelentett be Nagy István agrárminiszter. Önerő igazolása nélkül igényelhető az előleg.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Házasság első látásra – fogorvosi székben ülve lángolt fel a szerelem?

Új részlet derült ki Michael Schumacher állapotáról

Vilmos herceg születésnapján jött a gólyahír a Palotából, erre senki sem volt felkészülve

Izrael rosszat sejt: titokzatos kínai repülők szálltak fel Irán felé – mindenki azon aggódik, mi volt a fedélzetükön

Élet a Marson – drámai bejelentést tett a kutató

Az izraeli után az amerikai végítélet-repülőgép is a levegőbe emelkedett: ennek a fele se tréfa – videón a rettegett E-4B Nightwatch

Budapestet feladták, Felcsútra ment pride-ozni a Momentum

A férfiak imádják ezt a kamionos trükköt: ez a filléres keverék csodát tesz az autóval

Irán nem kegyelmez a kettős állampolgároknak

Magyar Péter akkora lyukra futott, hogy rögtön bele is zuhant

Orbán Viktor intézkedéseket jelentett be

A spanyolok nekimentek az UEFA-nak, óriási balhé az Anglia elleni meccsen
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Olajár: sok múlik azon, hogyan reagál Irán az elkövetkező órákban és napokban
Olyan régióról van szó, amely a globális olajtermelés egyharmadát adja.

Európa legnagyobb adócsökkentése, új olaj- és gázlelőhelyek lehetnek Magyarországon
Heti gazdasági összefoglaló.

Nem színjáték a Kincsvadászok sorozat
Nem csupán a show kedvéért licitálnak a szereplők, milliós tételben cserélnek gazdát a tárgyak.

Jó hírre ébredhettek a tanyán élők
Új pályázatot jelentett be Nagy István agrárminiszter. Önerő igazolása nélkül igényelhető az előleg.