De ez mind aligha vigasztalhat minket, miután a két említett politikus a fenti stratégiai kérdések mindegyikében ott bírálta hazánkat, ahol csak tudta, súlyos károkat okozva ezzel egyébként nem csak Magyarországnak, hanem az unió egészének. Magyarország ugyanis már évtizedes energiastratégiával rendelkezik, amelyben a megújulónak nevezett nukleáris energia mellett a napenergia is kiemelt szerepet kapott.
Tehát miközben mi igyekeztünk kiépíteni ezeket a lehetőségeket, az unió stratégiai céljának tekintette azokat leépíteni.
Most pont a fordítottját kezdik állítani. Hasonlóan fognak járni az orosz fosszilis energiával is, csak még nem jutottak el addig, hogy vállalják ennek politikai felelősségét.
Az illegális migráció pedig más kérdés, mivel az már teljes önfeladás lenne részükről, hiszen azzal visszafordíthatatlan állapotokat hoztak létre. Immár súlyos szavazatokat veszítenének, ha azokkal szemben lépnének most fel, akiket maguk engedtek be és telepítettek be.
Tehát vannak olyan stratégiai hibák, amelyek – bár súlyos áron – még javíthatók, de vannak olyanok, amelyeket történelmi bűnként lehet immár felróni Ursula von der Leyennek és köreinek.
Már csak az a feladat, hogy szavazóik végre honorálják alkalmatlanságukat, és hozzák meg a megfelelő stratégiai döntést: takarítsák el őket a közéletből!





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!