Biológiai terrortámadást hárított el a TEK
Az összetett gyakorlatban honvédségi specialisták és az epidemiológiai központ szakemberei is részt vettek.
Az aradi vértanúk emlékét immár 165 éve ápolja a magyar nemzet, és a közvélemény mindig különös figyelemben részesítette a róluk előkerült újabb adatokat.
Súlyos koponyasérüléssel harcolta végig a szabadságharc utolsó napjait Görgei Artúr: egy gránát szilánkjai szakították fel koponyacsontját a komáromi csatában. A súlyos sérülés körülményeit dolgozza fel a Móra-múzeum új időszaki kiállítása, melyen kopony
Együtt vagyunk, győzni fogunk! – a labdarúgók őszi szereplését nézve kevéssé reális, viszont különösen aktuális a DVTK jelmondata, hiszen ma száz éve, 1910. február 6-án alapította a diósgyőri vasgyár néhány ifjú iparosa az azóta Miskolcon legendává nemes
k ö n y v e s h á z
Maximálisan felkészültnek nevezte Szekeres Imre honvédelmi miniszter a honvédség vegyi-, biológiai-, sugár- és tűzhelyzet értékelésére specializálódott szervezetét, miután pénteken megtekintette a Görgei Artúr Vegyvédelmi Információs Központban (MH GAVIK)
Tény az, hogy a múltban, sőt a közelmúltban is voltak ilyen tüzes, sőt gyűlölködő viták még a legnagyobbjaink között is. Ezek éppoly kevéssé használtak a közös céloknak, mint azok a tudathasadásból eredő polgárháborúszerű feszültségek, amelyeknek depressz
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.