A kormány továbbra is támogatja a közösségi közlekedést
A kormány továbbra is biztosítja a budapesti közösségi közlekedés működési költségeinek ötven százalékát.
Akár fél órával csökkenhet a menetidő egyes HÉV-vonalakon, az utasszám pedig megháromszorozódhat a következő évtized legjelentősebb közlekedésfejlesztésének köszönhetően.

Húsz év után újra vonattal juthatunk el a gyógyvizéről híres Balaton közeli pusztára.

A hosszú távú cél az északi (H5) és déli (H6, H7) vonalak összekötése egy Duna alatti alagúttal – ez lesz az ötös metró.

Változatlan áron, több szolgáltató járatát vehetik igénybe a Budakesziről, Budaörsről, Diósdról és Törökbálintról ingázók.

Karácsony Gergely főpolgármester nagyjából harminc hektárnyi, fővárosi tulajdonú zöldterületet építtetne be Óbudán.

Februárban megkezdheti tesztfutásait az első hibrid vasút-villamos a Szeged–Hódmezővásárhely pályán. Jövő őszre mind a nyolc szerelvény üzembe áll.

A vonatok és távolsági buszok is rendkívüli menetrend szerint közlekednek az év végi és év eleji időszakban.

Ahogy a rockzenészek, úgy a popzene slágeresebb vonala is többször nyúlt a karácsonyi témához. A rendszerváltás után már jóval könnyebben tudtak alkotni ebben a témában is a zeneművészek.

Lehetővé válik a más elővárosi vonalakon népszerű zónázó menetrend bevezetése Budapest és Győr között is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.