A budapesti embervadászat minden résztvevőjét bíróság elé állítják
A Hammerbande vezetőjének május elején várható ítélethozatalára a német szélsőbaloldali radikálisok utcai harcokkal készülnek.
Már a szórakozóhelyen belekötöttek a német verőlegények Gáborba, akit nácinak neveztek, majd követték az utcára, ahol brutálisan összeverték.
Korábban maga vázolta fel a baloldal vallásellenes ideológiáját, most a DK-s politikai közösségre célozva azt mondta, ők Jézus, Orbán pedig Barabás, az áruló.
Az ellenzék már a tavalyi eredményét sem lenne képes produkálni, annyira népszerűtlen.
Jámbor András mélyen hallgat arról, hogy támogatná-e a szélsőbaloldali szervezet felszámolására tett erőfeszítéseket.
„Az elnök nagyon hangosan és érthetően fogja azt mondani: nem bűnös!” – fogalmazott Trump ügyvédje.
A demokraták a jogrendet fegyverként alkalmazzák politikai ellenfeleik kiiktatására
A mai globalista, neokommunista liberalizmus a frankfurti iskola következménye.
Mindhárman a hírhedt Kalapácsbandához köthetők. Guntermann a banda szellemi atyja, Müntnich a belső körökhöz tartozik, Aschoff pedig szimpatizáns.
Ismét nagyot alkotott a heccportál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.