Fidesz: Ha a baloldalon múlna, már „brutális háborús infláció” lenne
Kommentálta a Fidesz szerdai közleményében azt, hogy a DK-s Varga Zoltán sajtótájékoztatón a kormány felelőtlenségének tulajdonította, hogy történelmi mélypontra került a forint.
Majdnem nyolcszázezer forintot keresnek az alacsony fizetések miatt sztrájkot hirdető mozdonyvezetők.

Utoljára 2007 augusztusában volt ilyen erős az áremelkedés, amire ugyanakkor az árstopok jelentős leszorító hatással bírnak.

Nem életszerű a védőnők fizetését összehasonlítani a jóval többet kereső mozdonyvezetőkével.

Összefoglalónkban a Fidesz-KDNP kormány első emberének életét, hitvallását és nyilvános beszédeinek legfontosabb részleteit gyűjtöttük össze.

Hazánk egyik legellentmondásosabb és legnegatívabb megítélésű politikai szereplője ma is a baloldal legbefolyásosabb embere, de facto vezetője.

A Vajda-Papír csaknem 100, a szombathelyi Styl Ruhagyár pedig 70 munkahelyet ajánl fel az Ukrajnából érkezőknek.

Csath Magdolna közgazdászprofesszor szerint a legkisebb veszteség valószínűleg a bankokat éri.

A tavalyi negyedik negyedévben 7,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék volumene.

A hazai építőipari szövetség szerint ezzel csökkenne a munkaerőhiány, az otthonukat elhagyók pedig esélyt kapnának a normális életvitelre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.