Varga Mihály: Jövőre is öt százalék felett marad a növekedés + videó
A költségvetés a válság és az újraindítás idején is helytállt, a 2008-as pénzügyi válsággal ellentétben nem kellett az IMF segítségét kérni.
A gazdaságban ismét jelen van a munkaerőhiány, ami újra elősegítheti a bérek emelkedését.

Egy tanulmány szerint még az éghajlatváltozás sem áll a kivándorlásuk hátterében.

A hazánkban elsőként induló képzés során 2022-től a hallgatók űripari projektekbe kapcsolódhatnak be.

A magyar fővárosban 8,5 évnyi nettó átlagbér szükséges egy 50 négyzetméter alapterületű lakás megszerzéséhez.

A jogszabály 2022-ben több mint 750 milliárd forintot hagyhat az adózóknál. Könnyebbséget hozhat a vállalkozásoknak és a lakosságnak, érintett a babakötvény is.

A PSD hétfőn hagyta jóvá, hogy a PNL adja elsőként az RMDSZ-szel közösen alakított nagykoalíció miniszterelnökét.

Az Orbán-kormány alatt 74 százalékkal nőtt a hazai minimálbér és 87 százalékkal a bérminimum vásárlóértéke.

A kormány az elmúlt időszakban befolyt 26 milliárd afgani vám- és adóbevételből tudja finanszírozni a béreket.

Madarat tolláról, embert barátjáról. Sokatmondó, hogy kiket nevezett ki a fővárosi tisztségekre Karácsony Gergely.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.