

Tovább bővül a NATO
2004 májusában hét új tagországgal bővül a NATO – jelentették be tegnap a szövetség prágai csúcstalálkozóján. Magyarország a következő négy évben 30 milliárd forintot költ új vállalásai teljesítésére. A kormány négypárti egyeztetést kezdeményezett,

Közös nyilatkozat a prágai NATO-csúcson
''Új tagok, új katonai képességek, új partneri viszony, új eszközök'' - így jellemezte Lord Robertson NATO főtitkár Prágában a szövetség csúcsértekezletének eltökéltségét a megújulásra, amelynek révén a NATO a XXI. században is a világ legnagyobb állandó

Horvátország a CEFTA tagja lesz
Horvátország december 5-én aláírja a Közép-Európai Szabadkereskedelmi Szerződéshez való csatlakozási megállapodását - közölte a HINA horvát hírügynökség.

Olasz médiahelyzet: baloldali tiltakozás
Olaszországban csütörtökön fellángolt a pártpolitikai háborúskodás, miután az olasz állami televízió (RAI) igazgató tanácsának két baloldali tagja benyújtotta lemondását, tiltakozva az intézmény "politikai függősége" ellen.

2004-ben 26 tagja lesz a NATO-nak
Lord Robertson NATO-főtitkár csütörtökön a szövetség prágai csúcsértekezletének nyitó ülésén bejelentette, hogy a 19 tagország állam- és kormányfőinek egyhangú döntésével meghívták hét kelet-európai ország kormányát, hogy kezdjenek tárgyalásokat a NATO-ho

Három hét a záróráig
Három hetünk van arra, hogy a tíz tagjelölt országgal befejezzük a csatlakozási tárgyalásokat, s noha mindegyik jelöltnél akadnak még nehézségek, szilárd meggyőződésem, mind a tíz aspiráns lezárhatja a tárgyalásokat, ha megvan a politikai akarat – j

NATO-csúcs a reformok jegyében
Tulajdonképpen két csoportra oszthatók a NATO holnap kezdődő prágai csúcstalálkozójának témái: a bővítésre, amelynek meghívóit osztják ki, illetve a szövetség katonai képességeinek fokozására. Míg az első lényegében a szerencsés országok nevének bejelenté

NATO-felkészültség: újabb támadás
A gyenge magyar NATO-teljesítményt számon kérő lap budapesti tudósítója által jegyzett cikk Juhász Ferenc honvédelmi miniszterre és a a Foreign Affairs közelmúltbeli írására hivatkozik. A lap szerint Románia NATO-tagsága biztonsági kockázatokat hordoz.

„Rémisztő„ magyar vízumkényszer
A jugoszláv külügyminiszter "rémisztőnek" nevezte azt, hogy Magyarország vízumkényszert vezet be Jugoszláviával szemben. Goran Svilanovics a belgrádi BK televíziónak nyilatkozott erről.
