Mozgalmas vitával indult a közgazdász-vándorgyűlés
A pénzügyminiszter és a jegybankelnök vitájával kezdődött a több évtizedes hagyományokra épülő rendezvény.
A kormány reagált a gazdatüntetésekre.

A korábbi csapatkapitány szerint már a szerbek elleni jó eredménnyel meglehet zsinórban a harmadik Eb-szereplés.

Aki nem akar lemaradni a Szerbia elleni rangadóról a Puskás Arénában, annak sietnie kell majd.

Magyarországon a nyolcadik legalacsonyabb az egy pedagógusra jutó diákok száma az Európai Unióban.

Az ukrán hatóságok egyoldalúan folyosót nyitottak, amelyen keresztül vinnék ki Ukrajnából a gabonát.

Az ukrán gabona importtilalmának feloldása ellen vonultak utcára a felháborodott emberek.

A tárcavezető szavai szerint az ukránnak nevezett gazdák valójában amerikai, szaúdi és holland cégek, illetve befektetők.

„A magyar érdek az első és legfontosabb!” – hansúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Az európai politikai helyzetről és energetikai ügyekről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Rumen Radev bolgár köztársasági elnökkel csütörtökön a karmelita kolostorban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.