Örkényt vitt a táncszínházi premierre Fekete Péter
Tudomást sem vett a támadásról: újabb kultúrkincset adott át a politikus.
Az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár megnyitóját választotta a Jobbik képviselője arra, hogy megtámadja Fekete Pétert.

A párt túlkompenzál, hogy széljobbos múltját elfedje szélbalos jelenével.

Nem a kulturális értékek és értékteremtők előtt tisztelgő gesztus, hanem annak tudatos félreértelmezése az elítélendő cselekedet – írták.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár megköszönte a kulturális intézmények képviselőinek az elmúlt időszakban folytatott megfeszített munkájukat.

Az értékes gyűjtemény az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával kerülhetett új helyére.

A rendezvénysorozat megnyitóján mutatták be a főváros új cirkuszépületének látványterveit is, amely a legjelentősebb nemzetközi szakemberek szerint világszínvonalú beruházás.

L. Simon László költő, kultúrpolitikus pályakezdését idézték fel a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Januárban rendezik meg Budapesten a nemzetközi cirkuszfesztivált.

A búcsúztatáson felolvasták Orbán Viktor levelét, amelyben a miniszerelnök hangsúlyozta: sok színész vágyik olyan szerepre, ami miatt már életében legenda lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.