Az öt legjobb Robin Williams-film – Holt költők társasága + videó
Oscar-díjat ért a költészetnek írt szerelmes levél.
A Központi Nyomozó Főügyészség válaszolt lapunk kérdésére.

A javaslatot a jobboldali kormánypárt az utóbbi napokban többször határozottan elutasította.

Ezekkel az Anna Margit-művekkel korábban még nem találkozhatott.

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy többféle iskolakezdési támogatás is igénybe vehető.

A nagy meleg hatással van az oktatásra is Olaszországban.

Szó sincs a vasútvonal megszüntetéséről a város polgármestere szerint.

Hárman meghaltak, egy ember pedig súlyosan megsebesült a nyugat-boszniai gimnáziumban, ahol egy iskolai dolgozó tüzet nyitott a tantestületi gyűlésen részt vevő tanárokra.

A kormányzó által ebben a hónapban aláírt törvény tiltja a fizikai büntetést a magániskolákban, miközben megerősíti az állami iskolákban harminc évvel ezelőtt bevezetett tilalmat.

A reformátusok csak 1937 óta emlékeznek meg Szent István királyról, de mára ugyanolyan fontos számukra az örökség, mint a katolikusoknak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.