Az erős és bátor jellemű fiatalok jelentik Magyarország jövőjét
Simicskó István a Bátrak Ligája versenyének kiskunfélegyházi állomásán tartott beszédet.
Voltak olyan portálok is, amelyek az információk lényegi részét nem mutatták be.

Egy édesanya és egy édesapa is csak anonimitást kérve mert a kamerák elé állni.

Az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint a genderlobbi célja a pedofilokkal kapcsolatos „társadalmi megértés” előmozdítása

Labilis gyermekek is láthatták az „efebofil” a diákjával szexuális kapcsolatot létesítő pedagógiai asszisztens öngyilkosságra buzdító videóját.

A diákjával szexuális kapcsolatot létesítő pedagógiai asszisztens néhány ügyével már foglalkozott korábban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.

Az LMBTQ-aktivistát azóta szexuális visszaélés gyanúja miatt feljelentették.

Megsértették a gyermekvédelmi törvényt, a Ficsak a pedofília törvényi meghatározásának felülvizsgálatát javasolja a kormánynak.

Nem sokkal később azonban a szülők tudtára jutott, hogy mi történt az etika órán, amit jeleztek az iskola vezetésének is.

A diákjával szexuális kapcsolatot létesítő pedagógiai asszisztens nem fordult a TASZ-hoz, ezért a jogvédő szervezet nem ismeri az ügy részleteit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.