Biden lefagyott, szinte meg sem mozdult egy rendezvényen + videó
Újabb kérdéseket vet fel egy, a közösségi médiában megjelenő videó az amerikai elnök állapotáról.
Az amerikai kormány különmegállapodást kötne a Hamásszal.

A Hamász egyelőre vizsgálja a javaslat tartalmát.

Az ukrán államfő bejelentette, hogy sohasem használt fel Oroszország területei ellen nyugati fegyvereket, ám ez nem igaz.

A nyugati szövetségesek Kijev támogatása fontosságának hangsúlyozására használták fel a normandiai partraszállás 80. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezéssorozatot.

Nem létező székre akart leülni a partraszállási emlékünnepségen, kicsit szundított is. Majd felriadt, és ma bejelentette, hogy Putyin egész Európát porig égeti, de ő ezt nem engedi.

Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője szerint az oroszok bármikor képesek hirtelen döntéseket meghozni.

Ukrajna NATO-tagsága történelmi adottság. Ha eljön ez a pillanat, a folyamat hetek alatt lezajlik – az ukrán külügyminiszter szerint.

Olyan vezetőkre van szükség, akik képesek újra naggyá tenni a Nyugat mindkét központját.

Nem az ukrán vazallusállam szabadsága a tét, hanem a Soros-féle „nyitott társadalom” megvalósítása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.