Az Antifa terrorszervezetté nyilvánítását követeli a Mi Hazánk
Novák Előd szerint a Párbeszéden és Jámbor Andráson keresztül közpénzekhez juthat a szélsőbaloldali mozgalom.
Talán megérti az olvasó, hogy nálunk nem került címlapra a Párbeszéd „nagyrendezvénynek” meghirdetett vasárnap délelőtti vígjátéka.
Nóvé Ágnes bírónő elégtételt akart venni a portálon, ezért adott be felülvizsgálati kérelmet a Kúriához.
Dr. Vancsura István kecskeméti önkormányzati képviselő lakóhelyén és az ügyvédi irodájában korábban házkutatást tartottak. Hivatali vesztegetés bűntettében zajlik eljárás.
A pocskondiázó lejáratásokat főként a legnagyobb közösségi oldalon szervezik meg.
Jelentős mértékben külföldről finanszírozzák az ellenzéki propagandamédiumokat.
Az MSZP elnöke, valamint Gurmai Zita, a párt országgyűlési képviselője is több irodát tart fenn.
Az Európai Néppárt felszámolta önmagát a globalisták halálos ölelésében.
Hazafiatlan magatartással, a nyitóesemény átpolitizálásával vádolják a város német polgármesterét.
A román feddhetetlenségi ügynökség összeférhetetlenségi és érdekellentéttel kapcsolatos törvényeket szegett meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.