A vád tanúja a Fővárosi Törvényszéken
A hazai igazságszolgáltatás történetében először tartanak színházi előadást tárgyalóteremben.
„Gyurcsány mindenkit bedarál. Haldoklik az MSZP, elvérzett a Jobbik, vergődik a Momentum, az LMP nem létezik” – írta Kocsis Máté.

A Budapest Sportiroda (BSI) immár 36. alkalommal rendezi meg a SPAR Budapest Maraton Fesztivált.

A bivalyhús vetekszik a legjobb marháéval; porhanyósabb, izomrostjai közt kevesebb a zsírtartalom. De tartásmódja, ízvilága így is sajátságos.

Eddigi pályafutásom során mintegy kétszáznegyven hanghordozón szerepelek zeneszerzőként, producerként vagy éppen vendégzenészként.

Október 6-án, az aradi vértanúk napján mutatja be 21 órakor az M5 csatorna Pozsgai Zsolt Magyar Golgota című filmjét. A díszbemutatót egy nappal korábban az aradi nagyszínházban tartják.

Koszta Márk duplájával 2-0-ra nyert a ZTE az MTK ellen a labdarúgó NB I 8. fordulójában.

A győri Vaskakas Bábszínház október másodikán ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját.

Kocsis Máté szerint a DK elnöke az MSZP után a Momentumot, az LMP-t, és a Jobbikot is bedarálta.

A legjobb rendezőnek és operatőrnek járó díjakat is magyar szakember vihette haza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.