Felmosórongyemberek
Márki-Zay egyik kellemes tulajdonsága, hogy képtelen bereteszelni a száját. Mindent (is) kifecseg.
Egyre zavarosabb a kérdés, hogy az összefogás pártjaihoz kerülhetett-e külföldi pénz. Márki-Zay szerint az MMM-re nem vonatkoznak a pártfinanszírozás szabályai.

Az Action for Democracy vezetésében megtalálható Jami Miscik, a CIA korábbi igazgatóhelyettese is.

Az ellenzék az igazi oka annak, hogy a pedagógusok még nem kaphatták meg az őket illető jogos béremelést.

Hann Endre, a Medián vezetője szerint voltak olyan kutatások, amik kimondottan a közvéleményt befolyásoló céllal készültek.

Horváth József volt titkosszolgálati vezető szerint a nemzetbiztonsági törvény mielőbbi módosítására van szükség, az ország szuverenitásának megőrzése a tét.

A Gulyás Márton vezette Partizán együttműködött azzal a DatAdattal, amely Gyurcsány- és a Bajnai-kormányokban szerepet vállaló Szigetvári Viktorhoz és Ficsor Ádámhoz köthető.

Gulyás Gergely szerint ha valaki külföldről kap pénzt, nem zárható ki, hogy egy idő után külföldi érdekeket is képvisel.

Márki-Zay Péter magyarázkodásba kezdett, az alkotmányjogász szerint az Állami Számvevőszéknek, illetve az illetékes nyomozó hatóságnak van hatásköre kivizsgálni a történteket.

A The National Endowment for Democracy nevű szervezet épp a választások előtt adakozott a baloldali műsornak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.