Miért jelent meg Bige László százmilliója után az egyik fia is Magyar Péteréknél?
A baloldali milliárdos legnagyobb cége körül tavasszal vagyonkimentési botrány robbant ki, aztán sok mindent zálogba adtak.
Ha kell, befogott orral, de a nadrágjába ürítő messiást kell a plató tetejére állítani, s a haza fényre derül.

Horn Gyulától most már Magyar Péterig terjed azoknak a sora, akikkel Markó Béla erdélyi politikusként előszeretettel fotózkodott..

Sorra állnak ki a bukott baloldali politikusok Magyar Péter mellett.

Bige László baloldali oligarcha korábban súlyos pénzekkel támogathatta Magyar Péteréket, most a fia kezdett a kormány vehemens kritizálásába.

A politológus szerint nincs elég feddhetetlen szereplő.

A Tisza Párt vezére most biztosra ment, kizárja a kritikus hangokat.

Keményen visszaszólt a Fidesz-frakció szóvivője.

Magyar György ügyvéd választási párttal gyűjtené össze azokat a szavazókat, akik nem kérnek Magyar Péterből. Az előkészületek zajlanak, a lehetséges jelöltekkel már egyeztetnek.

Szöges ellentéte volt egymásnak a miniszterelnök tusványosi előadása és a Tisza vezérének székesfehérvári beszéde.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.