Jövő tavasszal ismét hazánkba látogathat Ferenc pápa
Három fontos témája volt Novák Katalin köztársasági elnök vatikáni látogatásának, a magánaudiencia mintegy negyven percig tartott.
Szent II. János Pál volt az első katolikus egyházfő, aki hazánkba látogatott.
Párizstól Vatikánvárosig: összegyűjtöttük, hova vezettek Orbán Viktor első külföldi látogatásai.
Soha egyetlen pártszövetség sem kapott annyi szavazatot, mint most a polgári erők – mondta a miniszter a Kormányinfón.
Különleges húsvéti elmélkedésre ad lehetőséget a monori katolikus plébánia kerengőjében megnyílt kiállítás.
Elkészült a Nézőpont Intézet 2021-es nemzetközi médiaelemzése.
Nikosz Núrisz belügyminiszter kiemelte: csak októberben és novemberben négyezren érkeztek a szigetországba.
A vendégéjszakák 62 százaléka a belföldiektől származott, és háromnegyede pedig vidéken realizálódott.
Az MSÚSZ szerint a vádakra a régi mondás igaz, amely szerint bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.
Maga Ferenc pápa cáfolt mindent, amit a baloldali médiában összehordtak a látogatásáról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.