Lefagyott a dollármédia felmondásszámlálója – besült a próbálkozás
„Ez sem jött be, jöhet a következő próbálkozás”.
„Mi nem migránsként jöttünk ide, mi ide születtünk, és több száz éve itt élünk”.

A státustörvény körüli, szakmai vitákba csomagolt politikai konfliktus a kulturális hadviselés részévé vált.

Mit vár el tőlünk a keresztre feszített Krisztus?

Az egy tanárra jutó diákok számának csökkenésével a pedagógusok leterheltsége is csökken, és a diákok is minőségibb, koncentráltabb oktatásban részesülnek.

Szerinte a pedofíliánál sokkal fontosabb dolgokról beszéltek az elhíresült Partizán-interjú során.

Az Orbán-kormány által biztosított Nők40 program keretében vonult nyugdíjba Nagy Erzsébet, aki azonban a nyugdíj melletti tanítás lehetőségével már nem élt.

Az államfő azt is elmondta, mennyi óvodai és iskolai fejlesztés vette kezdetét az elmúlt öt évben.

Pozitívan fogadják a pedagógusok a nemrég meghirdetett ösztöndíj-lehetőséget, ösztönzően hat a munkájukra, hogy anyagi megbecsülést is kaphatnak.

Félelemkeltők a megnyilvánulásaik, és a fiatalok között is elenyésző kisebbségben vannak a diáktüntetések szervezői – vélekedett Nagy Ervin.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.