Ismét tárgyalt a pedagógusokkal a Belügyminisztérium
A felek érdemi szakmai párbeszédet folytattak – többek között – a pedagógusbér-emeléssel párhuzamosan bevezetni tervezett munkajogi változtatásokra vonatkozó javaslatokról.
A PDSZ inkább nem is közli, hány tagjuk van, a PSZ létszáma pár év alatt a felére csökkent.

Ma folytatódik a gördülő sztrájk, élőláncot, munkabeszüntetést szervez a PDSZ és a PSZ.

A Szabadságmenet nem ma ér véget, hanem ma kezdődik – fogalmazott a főpolgármester.

Előbb belecsöppent a szervezett bűnözésbe, majd zsoldos lett, hogy napjainkban jószolgálati tevékenységet végezve utat mutasson fiataloknak.

Összességében a németországi általános iskolákba járó gyerekek megdöbbentő aránya, 38 százaléka migránshátterű.

Újabb volt MDF-es politikust hálóztak be, és egy budapesti kerületben is megnevezték polgármesterjelöltjüket

Az eset a szepetneki általános iskola egyik mosdójában történt, ahol egy 14 éves lány rátámadt egy 13 éves iskolatársára.

Magyarország túl van az infláció csúcspontján – jelezte a mai Kormányinfón a miniszter.

Egyre több jel utal arra, hogy az összeomlás szélére jutott a hódmezővásárhelyi önkormányzat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.