Fő a jókedv!
Az MSZP hajdani üdvöskéje, az ábrándos tekintetű Török Zsolt távozásával határozottan szegényebb lett a hazai politika faunája. Mint láthatjuk, Karácsonynak is hiányzott.
Színes főpolgármester-helyettesi csapat segíti majd Karácsony Gergely munkáját. A brigád összetétele sokunkat meglepett. (Állítólag magát a főpolgármestert is, de ebbe most ne menjünk bele…)

Fekete-Győr András itthon is szembe megy a magyar érdekekkel, miért ne ezt tenné Romániában? Madarat tolláról, momentumost eszmetársáról.

Az Ormánságban mindig van látnivaló. Szörnyülködnivaló is. Megdöbbentő a szegénységnek az a fokozata, amellyel itt, Dél-Baranya egyes településein, a horvát határnál találkozik az ember.

Forrnak az indulatok a Vértanúk tere körül – harsogta tegnapi számában a Népszava, bár a bulváros cím alatti írásból inkább csak az derül ki, mindössze Heisler András indulatai forrtak.

A művelt Nyugat? Sietve biztosította a megszállókat: nem kíván beavatkozni a kommunista blokk belügyeibe – mindössze rádióin keresztül buzdította további harcra a pesti srácokat.

Újraavatták a Nemzeti vértanúk emlékművet. A dicsőséges tanácsszadizmus áldozatainak mementóját még 1934-ben emelték, ám 1945-ben lerombolták a visszaszivárgó utódok.

Szinte nem múlik el nap, hogy ne szólna be valami magasröptűt a partvonal mellől Szél Bernadett megmondóasszony, a Lehet Más a Politika egykori sztárolt csillaga, látnok.

A Népszavában Lendvai Ildikó, a Lyukas ünnep című írásában nehezményezi, hogy a miniszterelnök említést sem tett arról: kettős évforduló volt azon a napon.

Bár még fejlesztés alatt áll, Karácsony Gergely önéletrajza már felkerült a Fővárosi Önkormányzat honlapjára. Érdekes olvasmány, csak kicsit hézagos…

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.